Élet-Stílus

DWTS: A kommentelők felháborodtak, amiért a zsűri Nagy Rékának adta a pontot Tóth Andival szemben a párbajon

A többség szerint egyértelműen Tóth Andi volt a jobb.

A Dancing with the Stars legutóbbi adásában nem csak korábbi versenyzőkkel felturbózott triókban táncoltak a párosok, hanem egy-egy párbajban is bizonyítaniuk kellett. Nagy Réka és Hegyes Bertalan Tóth Andival és Andrei Mangrával táncolt egyszerre, a zsűri pedig a produkció végén az egyiküknek plusz egy pontot adhatott.

Bereczki Zoltán Tóth Andiékat támogatta, a három másik ítész viszont Nagy Rékának adta a pontját, mert úgy látták, hogy a modell sokat fejlődött magához képest. Nagy Rékáék egyébként még így is veszélyzónába kerültek, de a nézők végül megmentették őket. A kommentelők ennek ellenére is igazságtalanságnak tartották a zsűri pontozását.

Kapcsolódó
DWTS: Kozma Dominik és Lissák Laura estek ki a versenyből
Nagy Rékáék több szavazatot kaptak a nézőktől.
  • „Ez így nagyon nem fair… Csak azért adni a pontot Rékáéknak, mert eddig mennyit fejlődtek…. Ezek a pontok Andiékat illeték volna.”
  • „Andihoz hozzá sem lehet hasonlítani a Rékát, nevetséges a zsűri pontozása.”
  • „A pontozás nagyon igazságtalan volt. Réka tánca Andihoz képest egy nagy 0 volt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik