Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Tömött sorokban vártak, hogy bejussanak az orgiára

Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte olvasóinkat leginkább egy éve ilyenkor.

Kellemetlen vége lett az orgiának, amit tavaly október közepén rendeztek Madridban. A rendőrségre érkezett egy bejelentés, miszerint a főváros San Blas nevű részén egy ingatlan előtt sokan várakoznak, hogy bejussanak az ott zajló csoportszexre. Civilruhás rendőrök érkeztek a helyszínre, akikről a szervezők azt hitték, hogy az élvezetek miatt jöttek, így őket is beengedték. Nagy hibát követtek el.

Kapcsolódó
Tömött sorokban vártak, hogy bejussanak az orgiára
A rendőrök vetettek véget a vidám madridi összejövetelnek.

Los Angeles egyik legelőkelőbb piacterén, az Erewhonon sétált végig a lehető legnagyobb természetességgel egy domina és egy férfi, utóbbi négykézláb követte a nőt, akárcsak egy kutya. Az egyik bámészkodó által készített fotón látszik, hogy a férfin még póráz is volt, amit a maszkjához rögzítettek.

Kapcsolódó

Október 11-én egy ohiói anya, Emily Schmitt zuhanyozás után anyaszült meztelenül álldogált a fürdőszobában, miközben kétéves lánya, Carsyn a haját szárította. Hogy a kislány közben ne unatkozzon (vagy ne mocorogjon), a nő odaadta neki a mobiltelefonját. Óriási hiba volt.

Kapcsolódó

A házaspárok esetében kétszerese a valószínűsége annak, hogy megfertőződnek a háztartásukban élő más felnőttekhez képest. A többgenerációs háztartásokban az idősek extra kockázatnak vannak kitéve, ha a fiatalabb családtagoknak munkába vagy iskolába kell járniuk – olvasható egy tavalyi, a koronavírus terjedését vizsgáló tanulmányban.

Kapcsolódó

Tavaly ilyenkor futott az RTL Klubon a Házasodna a gazda, amiben négy férfi és egy nő kereste a párját, pontosabban válogattak rengeteg ember közül – ezt a kissé piacos helyzetet viszont nem érezte annyira az egyik jelentkező, aki inkább kiszállt a játékból. A Peti gazda néven futó Gothár Péter, miután kiválasztott magának négy lányt, az egyik közölte vele, hogy köszöni a lehetőséget, de akkor ő most inkább hazamenne.

Kapcsolódó
Házasodna a gazda: Az egyik lány inkább hazament, miután kiválasztotta őt az egyik gazda
Lehet, hogy nem mindenkinek jön be a piac stílusú válogatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik