d3sign / Getty Images
Élet-Stílus

Alig múlt egyéves, de már több százezer forintnak megfelelő összeget keres havonta

Briggs Darrington alig múlt egyéves, de már simán megkeresi havonta a magyar átlagbért. Az Idaho Falls-i kisfiú a közösségi médiából él, ahová az édesanyja tölt fel fotókat és videókat a közös utazásaikról.

Jess Darrington és a férje, Steve imádnak utazni. Néhány évvel ezelőtt, hobbiból indítottak egy blogot Part Time Tourists címmel. A nő a KSL hírportálnak azt mondta, a terv csak annyi volt, hogy ha már utazgatnak, másoknak is adjanak tippeket. A legvadabb álmaikban az szerepelt, hogy csérbe, néha talán elutazhatnak valahová ingyen.

A blogjuk azonban rövid idő alatt jól menő vállalkozássá fejlődött, a munkával illetve az utazgatással pedig akkor sem akartak felhagyni, amikor Jess teherbe esett. A nő azt mondja, a várandóssága alatt sokat keresgélt, de nem talált babás utazáshoz kapcsolódó tippeket és tanácsokat, ezért úgy döntött, majd ő fogja megírni őket.

Briggs 2020 októberében született. Van saját Instagram-profilja, ahol több mint 30 ezren, és TikTok-oldala is, ahol majdnem 25 ezren követik. A kisfiú élete első évében járt már többek között Alaszkában, Hawaiin, és rész vett egy hőlégballon-fesztiválon Új-Mexikóban.

Jess azt mondja, a munkájuk jóval többről szól annál, ami a felszínen látszik. Sok szorongássál és szülés utáni depresszióval küzdő anya keresi meg őket, akiken mindig próbálnak segíteni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Baby Travel With Briggs (@whereisbriggs) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.