Élet-Stílus

Vegán kajával jobb az erekció az egykori brit ketrecharcos szerint

Jerod Harris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jerod Harris / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
A húselhagyás egyik jó hatása?

A mostanában már filmproducerként, és vegán aktivistaként dolgozó egykori ketrecharcos James Wilks a LADBible című brit bulvárlap kérdésére megerősítette, hogy a vegán életmód hatására férfiassága is javulást mutatott. A kijelentés, hogy húsfogyasztás elhagyása javítja az erekciót, egy dokumentumfilmben hangzik el, amiben azt bizonyítják, hogy a vegán sportolók teljesítményén nem látszik, hogy nem esznek húst.

Wilks a lapnak elmondta, hogy „úgy érzem, hogy javult” a teljesítőképessége, de hozzátette, hogy „erre nincsen bizonyítékom”, hiszen „nem mértem az erekcióimat”.

A sportoló utalt a filmben elhangzott szakértői véleményekre, amik szerint a húsfogyasztás hosszabb távon rosszat tesz a férfiasságnak, és nem csak erekciós problémákat okoz, hanem „a spermák minőségét, sebességét és energikusságát” is csökkenti.

A 41 éves férfi kijelentette, biztos benne, hogy jobb sportteljesítményt nyújtott volna, ha már korábban átáll a vegán életmódra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik