Az iráni kulturális minisztérium utasítására betiltottak egy jégkrém-reklámot, amit az iráni állami sajtóban „undorítóként” jellemeztek, annak „teljesen erotikus” tartalma miatt. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a reklámot megrendelő iráni cég ellen eljárást fognak indítani, mert a cég Instagram-oldalán közzétett hirdetést a megfelelő engedélyek nélkül készítették, és tették közzé.
A kérdéses reklám a Domino Dairy nevű iráni cég Magnulia nevű – egyértelműen a Magnum-utánzat – jégkrémjét népszerűsíti. A videóban egy nőt lehet látni, lazán hordott kendővel a fején, ahogy a hegyek között autózik, majd leparkolva jólesően elkezd enni egy jégkrémet.
Az iráni cenzorok gyors munkát végeztek: a beszámolók szerint alig egy órával azután, hogy posztolták, már töröltették is a klipet, a céget pedig figyelmeztették.
A Fars iráni hírügynökség jellemzése szerint a reklám „undorító” volt, hiszen egy „illetlenül” felöltözött nő szerepelt benne, gesztusai pedig „teljesen erotikusak és szexuálisak” voltak, és kikeltek amiatt, hogy az ilyen reklámokban kihasználják a nőket.