Egy alabamai nő láthatóan megdöbbentőnek találja a Százholdas pagony teremtményeit, ugyanis nemrég bekopogott 29 éves szomszédjához – aki az interakciót egy mostanra vírusként terjedő TikTok-videóban rögzítette –, hogy panaszt tegyen a fiatalabb nő birminghami ingatlanán lobogó Tigris-zászló miatt – írja a HuffPost.
(Az akadékoskodó szomszéd az Amerikában csak „Karen” néven emlegetett, főként 50-es, 60-as kötekedő fehér nők mintapéldája. A jelenséget korábban ebben a cikkben jártuk körül.)
A 29 éves nő, aki a TikTokon Ambrosia néven szerepel, de a portálnak csak Tayler néven azonosította magát, az udvarias, de feszült szóváltást a következő felirattal látta el:
@tizzybizzy92 A tigger flag!!😝😂##neighborhoodkaren
♬ original sound - Ambrosia
Beszélni akarok erről a Tigris-zászlóról
– mondja a szomszéd, amint Tayler kinyitja az ajtót, majd azzal folytatja, hogy „nem tetszik” neki, amit lát.
Ezután megdicséri a Tayler telkén lobogó amerikai zászlót, mondván, hogy az „nagyon szép”, majd hozzáteszi, hogy nem panaszkodik Tayler telkének más aspektusaira, például a bokrokra, amelyeket szerinte ki kell vágni.
Ezután újra rátér a mesefigurás zászlóra, amit ő nem tart esztétikailag megfelelőnek, sőt egyenesen úgy írja le, hogy
Giccsesnek tűnik – giccsessé teszi a környéket.
Tayler meghallgatja a szomszéd panaszát, de állja a sarat: „Nem az, de ez rendben van” – válaszolja az ingatlan lakója, majd hozzáteszi, hogy a szomszédjának „meg van engedve a véleménye.”
A felvétel már 10,8 millió megtekintésnél jár a közösségi oldalon.
Bár Tayler megőrizte hidegvérét az interakció során, a HuffPostnak az Instagramon keresztül elmondta, hogy „leginkább sokkolta” a találkozás. „Tényleg? Tigris miatt?” – emlékezett vissza, hogy mit gondolt, amikor rájött, hogy a szomszédja miért sértődött meg. „Aztán már csak vicces volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mi a baj vele, nem vett tudomást rólam.”
Tayler szomszédja a videón lazán meg is fenyegeti őt, amikor állítólag megszegett rendeletekről beszél.
„Nekünk pedig vannak szabályaink” – hangzik a videóban a szomszéd szájából, aki azután azt mondja: „nem akarom, hogy nekem kelljen kiderítenem, mik azok, de ez nem tetszik.”
Nincsenek ilyen szabályaink. Még a közösségnek sem
– mondta Tayler a portálnak.
A felvétel azzal ér véget, hogy a szomszéd elmegy, és azt mormolja magában, hogy ki fogja deríteni ezeket az úgynevezett szabályokat.
Tayler a HuffPosttal azt is megosztotta, hogy a zászló körülbelül egy hete lóg az udvarán, és azt is, hogy nem lepte meg különösebben a szomszédja viselkedése. Tayler nem akarta név szerint azonosítani a szomszédját, akit már 15 éve ismer, csak azt mondta róla:
Csak most kivételesen fel is vettük
– tette hozzá Tayler.
A szóban forgó zászló egyébként így néz ki:
@tizzybizzy92 Reply to @tamekasjourney ##greenscreensticker
♬ original sound - Ambrosia