Élet-Stílus

Stressz, ülés, elhízás – ha nem vigyázunk, bármelyiknek aranyér lehet a vége

Getty Images
Getty Images
Rengeteg dolog lehet az aranyérbetegség kiváltója, nincsenek biztonságban az irodai dolgozók és a kamionsofőrök sem.

Az aranyér igazi népbetegség, mindkét nemet nagyjából egyforma gyakorisággal érinti, 50 éves kor felett pedig az emberek több mint a felénél okozhat kisebb-nagyobb problémát.

A betegség kialakulásának és a tünetek időnkénti kiújulásának nagyon sok oka lehet a táplálkozástól kezdve az életritmuson át a genetikáig. A tünetekről nem szívesen beszélnek az érintettek, hiszen ez az egyik legkínosabb betegség, ami csak szóba jöhet. A legjobb amit tehetünk, hogy már eleve nem adunk esélyt az aranyérbetegség kialakulásának, ehhez viszont tisztában kell lennünk a lehetséges kiváltó okokkal.

Az aranyérbetegség kialakulását előidézheti örökletes kötőszöveti gyengeség, egyes betegségek, és sokszor az életmódunk is okolható érte. Felelős lehet továbbá minden olyan tevékenységünk, ami erőlködéssel, pontosabban a hasüregi nyomás emelkedésével jár. Elsősorban a nehéz fizikai munka veheti igénybe fokozottan a has és a hát izmait, ami előidézője lehet az aranyerességnek is. Ugyanezért a sportolók, közülük is leginkább a súlyemelők, halmozottan esélyesek az aranyérbetegségre.

Fontos szempont a táplálkozás is, mivel a rostban szegény, zsíros ételek, illetve a mértéktelen habzsolás ugyanúgy növeli az aranyér kialakulásának esélyét, továbbá komoly kockázati tényezőt jelent a sörhas is. Utóbbi esetén jelentősen megnő a már említett hasüregi nyomás, amely folyamatosan kifejti káros hatását, függetlenül attól, hogy az illető ül vagy áll. Sajnos elmondható, hogy aki szemernyit sem foglalkozik azzal, hogy mit és hogyan eszik, annak az egészsége könnyen bajba kerülhet.

Nemcsak a nehéz fizikai munka lehet az aranyeresség előidézője, hanem a túl sok ülés is ugyanide vezethet, amely gátolja az emésztőrendszer megfelelő működését, emiatt székrekedést és előbb-utóbb aranyeret okozhat. Pedig egyre többen kénytelenek a munkájuk miatt a napjaik nagy részében egyhelyben ülni (itt nem csupán az irodában ülőkre kell gondolni, a kamionsofőrök, futárok ugyanebbe a kategóriába tartoznak), ők úgy kerülhetik el az aranyérbetegséget, ha az ülőfázist rendszeresen megszakítják 5-10 perces mozgással, tovább fokozottan odafigyelnek az étkezésükre és a folyadékbevitelre is.

Végül meg kell említeni, hogy az aranyér kialakulásának lelki okai is lehetnek. Kiválthatja például a gyakori szorongás, idegeskedés, feszültség, hiszen a stressznek komoly hatása van a fizikai, érzelmi és mentális egészségünkre is. Stressz hatására emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, szaporább lesz a légzésünk és a szívverésünk. Ha ez a felfokozott állapot tartósan fennáll, akkor az könnyen rányomja bélyegét az egészségünkre is. Az állandó stressz számos módon károsíthatja a szerveinket, köztük a szívet és az érrendszert, valamint az izomzatot, továbbá kihat az anyagcsere-folyamatokra, az immunrendszerre és az emésztőrendszerre, így szerepet játszhat az aranyér kialakulásában is.

Hirdetés

Az aranyér korai tünetei közé tartozik a székelés közben érzett fájdalom, a viszketés a végbéltájon, valamint vérzés is előfordulhat. Fontos, hogy minél előbb felismerjük a tüneteket és elkezdjük azok kezelését, így elkerülve a betegség súlyosbodását. A recept nélkül kapható Proktis-M termékcsalád a hialuronsav és a gyógynövények előnyös hatásait egyesítve enyhíti a végbélnyílás körül jelentkező panaszokat. A tünetektől függően a kúp és a kenőcs kombinálva is használható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik