Most azonnal rendőrt hívok, és feljelentelek közokirat-hamisításért
– közölte a biztonsági őr. Bendi lassan kihátrált a bevásárlóközpontból, és menekülőre fogta. Gyakorlatilag a törvény elől futott, mint egy bűnöző, pedig nem követett el semmit, csak ebédelni akart a Westendben.
Bendi 25 éves, transznemű férfi. A védettségi igazolványok bevezetése miatt egyre többször kérik el tőle a személyijét, az ilyen helyzetek pedig mindig kínos perceket eredményeznek, az iratain ugyanis a Brigitta név szerepel. Egy nyugat-magyarországi kisvárosban él, ahol nagyjából mindenki ismer mindenkit. Két éve döntött úgy, hogy önmaga és a világ előtt is felvállalja transzneműségét. A többség elfogadja, békén hagyja, egyre ritkábban kap gyűlölködő beszólásokat. A munkahelyén, egy nagy élelmiszeripari gyárban, ahol gépkezelőként dolgozik, néha azért még a fejéhez vágják a munkatársak, hogy ugyan, mit akar, „úgysem lesz soha sem igazi férfi”.
Lilla szintén transznemű, húszéves nő. Általában kinézik belőle, hogy megvehet egy üveg bort, vagy ki lehet szolgálni egy itallal, de a védettségi igazolványok miatt neki is egyre több gondja akad, ha a barátaival szeretne beülni valahová. Azt mondja, változó, mennyi atrocitás éri. Az utóbbi időben kicsit rosszabb a helyzet, volt, hogy két egymás utáni nap akadtak negatív élményei: egyszer a védettségi igazolvány miatt, egy másik alkalommal pedig a barátnőivel beszélgetett egy padon, amikor két férfi hangosan, mutogatva kezdett el róla beszélni.
Lilla és Bendi egyetértenek abban, hogy minden ügyintézés, ahol előkerülnek az iratok, legyen az banki ügy vagy egy előfizetés kötése, egy tortúra veszélyét hordozza magában.
Bendi egész életében fiús típus volt, így sem őt, sem a környezetét nem lepte meg túlzottan, amikor 15-16 éves korára körvonalazódott benne, hogy leszbikus. A transzneműség fogalmával 18 évesen találkozott először, amikor középiskolásként elment egy előadásra. Addig fogalma sem volt róla, hogy ilyesmi létezik. Szinte azonnal magára ismert, de évekig őrlődött, amíg először önmaga, majd mások előtt is felvállalta azt, hogy ő nem egy leszbikus nő, hanem egy nő testében élő férfi. Attól kezdve azonban egy percig sem volt számára kérdés, hogy az összes kockázat ellenére elindul az átalakulás útján.
Lilla története is hasonló. Gyerekkorában barátnői voltak, akikkel együtt babázott és lovacskákkal játszott. A családja hagyta, hogy az legyen, aki. Ahogy a gyerekeket általában, kamaszkoráig őt sem érdekelte a nemiség, aztán középiskolásként vonzódni kezdett egy fiúhoz. „Imponálni akartam neki, ezért elkezdtem edzeni és diétázni. A Victoria’s Secret modelljeinek étrendjét és edzésterveit követtem. A testem hamar reagált, szálkás lett, az izmaim pedig tónusosak. Egyszer edzés után, bedurranva belenéztem a tükörbe és azt láttam, hogy a testem egyáltalán nem úgy változik, ahogy szeretném. Ekkor indult el bennem egy belső coming out, és elkezdtem keresni önmagam.” Lilla egy éven át kereste a válaszokat a kérdésekre, hogy miért fogja el mindig rossz érzés, ha önmagára néz, és mit tehetne azért, hogy ez megváltozzon. 17 éves korára tudatosult benne, hogy nem szeretné fiúként leélni az életét.
„Vannak feminin meleg férfiak, akiknek semmi bajuk a férfiasságukkal, de én nem közéjük tartozom. Alaposan utánanéztem mindennek, tudom, hogy mivel jár, de soha egy percig sem kételkedtem abban, hogy számomra az átalakulás az egyetlen járható út. Egyelőre nem végeztek rajtam semmiféle beavatkozást, és a hormonterápiát sem kezdtem el. Középiskola után a táncot választottam hivatásomnak, és nem akartam egyszerre leterhelni a testem a folyamatos, intenzív mozgással és az átalakulással. Az elmúlt két évben a tánc számos dologra megtanított: másképp viszonyulok a testemhez, mint korábban, másképp tudok önmagam lenni. Genetikailag nagy szerencsém van: feminin alkat vagyok, nőies a derekam, nincs erős szőrzetem, így egyelőre nem érzem annyira sürgetőnek, hogy módosítsam magamat. Ez nem azt jelenti, hogy meggondoltam magam, csak jelenleg nem ez prioritás.”
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke 2020 tavaszán, a világon végig futó víruspánik első hullámának idején látta elérkezettnek az időt arra, hogy ellehetetlenítse a magyar transzneműeket, vagyis azokat az embereket, akik identitásuk szerint a másik nemhez tartozó testben élnek, és ezen szeretnének változtatni. A transzneműek a rendszerváltás után kaptak jogot arra, hogy a születési nevüket megváltoztassák, és társadalombiztosítási támogatást igényeljenek a nemük fizikai megváltoztatásához, például hormonkezelésekhez, operációkhoz. Semjén 2020. március 31-én (történetesen éppen a Transznemű Láthatóság Napján) benyújtott egy közigazgatási salátatörvény-javaslatot az Országgyűlésnek, ennek 33. paragrafusa kimondta, hogy a születési nem az iratokban nem változtatható meg.
A Fidesz-KDNP-s többség tavaly május 19-én megszavazta a törvényt, Áder János köztársasági elnök pedig aláírta. Azóta hiába próbálná meg hivatalosan elismertetni Lilla azt, hogy nő, Bendi pedig azt, hogy férfi, a jogszabály szerint erre nincs semmilyen lehetőségük. A kormánypártok már régebb óta készülhettek a transzneműek ellehetetlenítésére, mert bár 33-as paragrafus tavalyi, a gyakorlatban már 2018 óta nem engedélyezte más nem nevének felvételét az állam. Az az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra hivatkozva szüntette be a beérkezett szakvélemények elbírálását, hogy egy új eljárásrend kialakításán dolgoznak, addig is az érintettek türelmét kérték. Vagyis két éven át hitegették őket, mielőtt az arcukba csapták az ajtót.
Bendi és Lilla azt mondja, a jogszabály-változás jóval többről szól annál, hogy nekik kellemetlenségeik adódhatnak minden alkalommal, ha elő kell venniük az irataikat.
„23 éves koromra döntöttem el, hogy elindulok azon az úton, aminek a végén a saját életemet élhetem, és nem azt, amit mások rám akarnak kényszeríteni. Elkezdtem a hormonterápiát, megvolt a melleltávolító műtétem, most a méh és a petefészkek eltávolítása következne. Ha férfi nevem lenne, vagyis az állam elismerné a transzneműségemet, minderre kaphatnék tb-támogatást, így azonban nem. A melleltávolítás 600 ezer forintba került, a hormonokért két-háromhavonta 30 ezer forintot fizetek, miközben ennek nagyjából tizedéből úsznám meg, ha járna rá támogatás. A méh és a petefészkek eltávolításának piaci ára nagyjából egymillió forint. Amíg az nincs meg, a testem ösztrogént termel, ami folyamatos harcban áll a tesztoszteronnal, amit szedek.”
A transzellenes törvény szembemegy az Alkotmánybíróság 2018. júliusi döntésével, amely kimondja: a nem- és névváltoztatás a transznemű emberek számára alapvető emberi jog. A hivatalok ráadásul alkotmányellenesen megpróbálták visszamenőleg is alkalmazni a jogszabályt, vagyis a 33. paragrafusra hivatkozva utasították el a hatálybalépése előtt benyújtott kérelmeket is. Transznemű emberek és jogvédő szervezetek kezdtek harcba az összes hazai és nemzetközi fórumon a kirekesztő jogszabály ellen. Pozitív fordulat helyett 2021 júniusában újabb hidegzuhany jött, amikor a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényt fogadott el az Országgyűlés.
Most már pedofilok is vagyunk. Biztos vagyok benne, ezt azért csinálják, hogy hergeljék az embert. Nem hiszem, hogy a kormánynak jelenleg ne lenne fontosabb dolga, minthogy végleg ellehetetlenítsen bennünket
– mondja Bendi.
„Nekik ez csak politika, nekünk az életünkről szól. Ebben gyerekek tömegei mennek majd tönkre. Nem azért, mert nem jutnak elég információhoz az identitásukkal kapcsolatban. Én sem az iskolában hallottam a homoszexualitásról, illetve a transzneműségről. Nem az iskolapszichológushoz fordultam a problémáimmal, hanem az internethez. Ez a törvény a gyakorlatban csak arról szól, hogy valamilyen szégyenletes dolognak állítja be a homoszexualitást, amit titkolni kell. Ez iszonyú lelki terhet jelent, pedig a fiatal transzneműek és homoszexuálisok körében így is nagyon magas az öngyilkosság aránya” – teszi hozzá Lilla.
Míg a leszbikus, meleg emberek körül egyszer fordul meg a világ, amikor jellemzően a nemi érés időszakában szembesülnek a másságukkal, a transzneműek nagy részével ez kétszer történik meg. Először, amikor rájönnek, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, másodszor pedig akkor, amikor tudatosul bennük, hogy valójában nem ez a helyzet, hanem nem az identitásuknak megfelelő testben vannak.
„Egész gyerekkoromban azt éreztem, hogy nem vagyok kisfiú, nem tudok azonosulni azokkal a szerepekkel, amiket a társadalom rám mért, mégis nagyon hosszú folyamat volt, mire fel mertem vállalni önmagam előtt, hogy ki vagyok. Előtte az egész életem az elfojtásról szólt. A kamaszkor a legérzékenyebb időszak minden ember életében, de a melegeknél, és a transzneműeknél ez hatványozottan igaz. Folyamatosan küzdöttem mentális problémákkal, testképzavarokkal. Amikor végre el mertem fogadni a transzneműségem, életem legnagyobb megkönnyebbülése volt. Ha nem magamra utalva kellett volna végigjárnom ezt az utat, sokkal könnyebb is lett volna.”
Az elfogadás hiánya sokakat irányít rossz útra. Bendi és Lilla több olyan transznemű emberről tud, akik vagy azért, mert a rejtőzködést választják, vagy azért, mert tb-támogatás nélkül nem tudják kifizetni a gyógyszereket, az egészségügyi ellátórendszer helyett a feketepiacot választják. Ez nemcsak azért lehet életveszélyes, mert előfordulhat, hogy hamis készítményeket kapnak, de azért is, mert még eredeti gyógyszereket is őrültség folyamatos orvosi felügyelet, laborvizsgálatok nélkül szedni.
Bendi legnagyobb félelme, hogy a kormánypártok nem állnak meg, és egyszer csak betiltják a fizikai nemváltást, és megtagadják tőlük a hozzáférést a hormonkészítményekhez. Lilla bízik abban, hogy ezt azért már nem tehetik meg, hiszen egy ilyen lépéssel nem „csak” a mentális egészségükkel, de emberéletekkel játszanának. Bendi inkább a legrosszabbra készül lélekben. Abban azonban mindketten egyetértenek, hogy bármi is történjék, már soha sem fordulnának vissza azon az úton, amin elindultak. Saját transzneműségének elfogadása óriási lépés, amit nem lehet parancsszóra visszacsinálni.
Lilla egy kétéves képzés után jövőre Ausztriában szeretné elkezdeni az egyetemet. Ennek semmi köze a transzneműségéhez, ott talált olyan kurzust, ami a legjobban megfelel a jövőképének, később szeretne Magyarországon élni. Bendi a nehézségek ellenére sem szeretne külföldre költözni. Ahhoz azonban mindketten elég elszántak, hogy ha úgy érzik, nincs más választásuk, akkor elhagyják a hazájukat. Bár a nemük jogi elismerésével kapcsolatban akkor sem lennének sokkal előrébb, hiszen azt csak attól az országtól kaphatják meg, amelyiknek az állampolgárai, valószínűleg sokkal könnyebb életük lenne egy olyan országban, amelynek vezetése nem próbál meg ellenséget csinálni belőlük. Ugyanakkor mindketten magyarnak tartják magukat, imádják Magyarországot, és tudják, hogy a magyar emberek túlnyomó többsége nem olyan, mint a jelenlegi kormány, ezért van remény.
