Élet-Stílus

Robogóval eredt az ellopott Lamborghinije után

WSVN
WSVN

A floridai Miami Beach városában élő Chris Sander az otthonában volt kedd este, amikor egy ismerős hangot hallott meg az utcáról: autója, egy Lamborghini Urus hangját, ahogy valaki beindítja.

Ahogy kinéztem az ablakon, már csak azt láttam, hogy valaki elhajt vele. Felpattantam a robogóra, és a fickó után eredtem

mondta el a férfi a WSVN floridai televízió híradójának. Bár eléggé reménytelennek tűnt, hogy egy sima egyszerű robogóval utol tudja érni a 650 lóerős, négyliteres, ikerturbós V8-as motorral felszerelt sportautót, ami 3,6 másodperc alatt van százon, és végsebessége háromszáz kilométer per óra felett van, végül szerencséje volt.

Az autót ugyanis pár utcával arrébb a tolvaj az út mellett hagyta, és elszaladt. Mint kiderült, egy 14 éves fiú volt a tettes, aki odafutott egy, a tornácán üldögélő férfihoz, és elmondta neki, hogy mit tett, tanácsot kérve tőle, hogy most mit lépjen. Andre Kalinine a televíziónak elmondta, rögtön azt tanácsolta neki, adja fel magát, és pillanatokkal később már meg is jelent egy rendőr, hogy őrizetbe vegye.

Sander szerint a fiú a garázsból szerezte meg autójának a kulcsait, és így tudta ellopni a beszámoló szerint kétszázezer dollárt, azaz átszámítva majdnem hatvanmilllió forintot érő járművet, amit végül Sander hazavezetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik