Élet-Stílus

„A legszörnyűbb dolog, amit valaha láttak” – sokkolta a rendőröket a holtan talált idős nő látványa

Westend61 / Gettyimages - Illusztráció
Westend61 / Gettyimages - Illusztráció
A nő három hónapja halott volt, amikor rátaláltak a lakásában.

A sokat látott madridi rendőröket is sokkolta, amikor feltörték egy idős nő lakását, és megtalálták egy, már legalább három hónapja meghalt 79 éves nő holttestét. Az El Mundo című spanyol lap beszámolója szerint ugyanis a nő holttestének felét megette hét macskája, amik közül öt elpusztult, kettő pedig alig élt, amikor rájuk találtak. A rendőrség közlése szerint a nő felsőtestét ették meg a macskák, miután ő természetes okokból meghalt a lakásában. A szomszédok elmondása szerint Clara Inés Tobón koronavírusban hunyt el, de a hatóságok ezt még nem erősítették meg. A holttesten boncolást végeznek, hogy megállapítsák a halál pontos okát  csakúgy, mint a macskákon.

Az El Mundo cikke szerint a kolumbiai származású nő 1996 óta élt egyedül a lakásban, és nincsenek rokonai Spanyolországban. A szomszédok már hetek óta aggódtak a nőért, mert egy ideje nem látták a lakáson kívül, pedig rendszeresen etetni szokta a környéken élő kóbor macskákat – eleinte azt hitték, hogy kórházba került.

A hatóságokat végül azután értesítették, hogy közvetlen szomszédja elkezdett panaszkodni a lakásból áradó bűzre, ami eleinte azért nem tűnt fel nekik, mert a nő macskái miatt megszokták, hogy kellemetlen szagokat lehet érezni. Most azonban sokkal erősebb volt a bűz. A kiérkező rendőrök a beszámoló szerint rögtön gyanították, hogy egy holttest lehet a lakásban, emiatt azonnal a tűzoltók segítségét kérték az ajtó feltöréséhez, és az egyik szobában rábukkantak az idős nő holttestére. Egy szomszéd az El Mundónak elmondta:

Az egyik rendőr azt mondta, hogy ez volt a legszörnyűbb dolog, amit egész karrierje alatt látott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik