Nagyvilág

Saját kutyái falták fel az otthonában meghalt nőt

Jack russel (jack russel, kutya, )
Jack russel (jack russel, kutya, )

A két eb eleinte megpróbálta felkelteni az gazdit, majd több nap éhezés után elkezdték enni a testét. A kutyákat az eset miatt elaltatták.

Napokon át hevert holtan házában egy 61 éves brit nő, aki feltehetően gyógyszer-túladagolásban vesztette életét, bár ezt pontosan lehetetlenség volt megállapítani, mert két kutyája megette azokat a belső szerveit, ami alapján a kórboncnok meg tudta volna határozni a halál okát – jelentette a Daily Mail. Noelle Baynhamfélig megevett holttestére egyik aggódó ismerőse talált rá, aki egy nyitva lévő hátsó ajtón keresztül engedte be magát a nő házába, miután nem nyitotta ki neki az ajtót, és aggódni kezdett érte.

„Ez volt a legszörnyűbb dolog, amit életemben láttam” – mondta el Grant Donovan a nő januári halálának ügyében indított bírósági meghallgatáson, amit az előző héten tartottak. A férfi elmondta: nem bírta sokáig a látványt, így inkább kiment a házból, és kihívta a rendőrséget.

 Egy jack russel
Fotó: Thinkstock 

A kiérkező rendőrök nem találták nyomát idegenkezűségnek. A nő mellkasán karmolások nyomait találtak, ami arra utal, a kutyák megpróbálhatták felébreszteni gazdijukat, miután összeesett és a földön elterült. A nő az orvosi szakértő szerint „pár nappal” holtteste felfedezése előtt halhatott meg. Közben az egyedül maradt két kutya – egy jack russel és egy staffordshire bull terrier – a nő testét kezdte el enni, miután nem kaptak ételt.

A nő halálának pontos okát a hiányzó belső szervek miatt nem lehetett megállapítani, de a vérében talált gyógyszerek, köztük veszélyes mennyiségű fájdalomcsillapítók alapján a legvalószínűbb, hogy túladagolás végzett vele. Baynham bipoláris zavartól és krónikus alkoholilzmustól szenvedett és ezekre több gyógyszert is szedett. A szándékos túladagolás lehetőségére nem utalt egy jel sem, valószínűleg véletlen baleset történt, de az is lehet, hogy szélütéstől halt meg.

 Az eset után a két kutyát a rendőrség tanácsára elaltatták.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik