Élet-Stílus

Billy Porter elmondta, hogy 14 éve HIV-fertőzöttként él

Santiago Felipe/Getty Images for ABA
Santiago Felipe/Getty Images for ABA
Az ötvenegy éves színész először beszélt erről.

A Hollywood Reporternek árulta el Billy Porter amerikai színész (aki általában minden vörös szőnyeges esemény legextrémebb figurája Amerikában), hogy tizennégy éve HIV-fertőzöttként éli az életét.

Így néz ki egy HIV-pozitív ember most. Valami mástól fogok meghalni, mielőtt ez a betegség vinne el. Én ahhoz a generációhoz tartozom, akinek tisztában kellett volna lenni a veszélyekkel, mégis megtörtént a dolog. 2007-ben történt, ami életem legrosszabb éve volt. Először kettes típusú cukorbetegséggel diagnosztizáltak, majd júniusban jött az AIDS. A szégyen, ami akkor ért, plusz az a rengeteg, ami addigra felhalmozódott az életemből kifolyólag, arra késztettek, hogy hallgassak tizennégy éven keresztül. Az AIDS, ahonnan én jövök, egy vallásos családból, Isten büntetésének számít.

A lapnak bővebben is beszélt arról, miért titkolta mindezt:

Próbáltam élni az életemet és karriert csinálni. Tudtam, ha rossz emberek tudomást szereznek erről, akkor végem. Amúgy is annyi mindenért megbélyegeznek ebben a szakmában. Így a lehető legkevesebbet agyaltam ezen, szinte nem vettem erről tudomást onnantól fogva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik