Élet-Stílus

Mellbimbót nyalogatott a tanár az online órán

Aztán a New York-i középiskola alkalmazottja folytatta a feladatok megoldását.

A tanítással nem igazán összeegyeztetető tevékenységet láthattak egy New York-i iskola diákjai egy tavalyi online órán.

2020 szeptember 30-án, mindössze néhány héttel a tanév kezdete után a Columbia Matematika-, Természettudományi és Mérnökszakos Középiskola tanulói egy Zoomon keresztül tartott spanyolórán azt láthatták, hogy tanáruk, Amanda K. Fletcher egy félmeztelen férfival spagettit eszik,

majd a pedagógus szopogatni kezdte a férfi mellbimbóját – előre-hátra mozgatta a fejét partnere mellkasánál.

Aztán a tanár a kamerába nézett, mosolygott, és – mintha mi sem történt volna – folytatta a tanítást: rátért a munkafüzetben található feladatra.

Mindez egy, a NY Post birtokába került nyomozati anyagból derült ki. A diákok természetesen a bizarr pillanatokat bemutató videókat megosztották az interneten, így gyorsan híre ment a történteknek.

A 37 éves Amanda K. Fletcher 2007 óta van a tanári pályán, a Columbia Egyetem kezdeményezésére létrejött a középiskolában pedig 2018 óta tanít. A pedagógus ellen fegyelmi eljárás indult.

 

 

Kapcsolódó
Közel 150 ember előtt vécézett az oktatási bizottság tagja
A New Jerseyben élő hivatalnok nem tanult az elmúlt hónapok számos zoomos balesetéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik