Az ATV #Bochkor nevű műsorának vasárnap esti adásában Bochkor Gábor arról is kérdezte a vendégeit, hogy mit szólnak hozzá, hogy a védettségi igazolvány alapján különböztetik meg az embereket. Felhozott példaként egy veszprémi éttermet, ahol úgy próbálták megkönnyíteni a kiszolgálást, hogy barna tálcát kaptak az oltottak, akik már bent is helyet foglalhattak, fehéret pedig azok kaptak, akik még nem kaptak oltást.
Sváby András szerint ez nem megkülönböztetés, hanem szimplán praktikus eljárás, hiszen ahogy fogalmazott, külföldre se lehet útlevél vagy vízum nélkül menni. Ebben a helyzetben pedig ezt racionális döntésnek tartja. Ezzel kapcsolatban Miló Viki csak ennyivel reagált:
Jó, csak így hova jutunk el akkor? Nem női meg férfi vécé lesz, hanem védett meg nem védett vécé?
– mondta, mire Bochkor rávágta, hogy akkor majd mehetnek együtt mosdóba.