Élet-Stílus

Elhagyhatja szülőföldjét az „utolsó” afgán zsidó

WAKIL KOHSAR / AFP
WAKIL KOHSAR / AFP
Az amerikai csapatok kivonulása miatt attól tart, hogy a tálibok aktivizálják magukat, ezért az ország elhagyását tervezi az idős férfi.

Zebulon Simantov, az utolsó Afganisztánban élő zsidó vallású férfi az 1950-es években született, és egész életében itt lakott. Túlélte az ország szovjet megszállását, a saját börtönéveit és a tálib rezsimet is, de az amerikai csapatok közelgő kivonulása miatt félti az életét, ezért idős kora ellenére is költözni készül – írja az AFP tudósítása alapján a New York Post.

Minek maradnék? Hitetlennek hívnak

– mondta a Kabul egyetlen zsinagógájában élő férfi a hírügynökségnek. Úgy tervezi, talán Izraelbe költözik, hiszen felesége és két lánya már egy ideje ott él. Tudomása szerint egyébként ő az utolsó zsidó Afganisztánban, ezért úgy érzi, nagy veszély fenyegetné, ha a tálibok ismét hatalomra kerülnének. Szóval ha ez megtörténik, akkor ő biztosan elhagyja az országot.

A Foreign Policy honlapján korábban arról írtak: a férfi a börtönben annyira összeveszett az akkor még élő másik afgán zsidóval, hogy az őrök megelégelték, és mindkettejüket kiengedték a rácsok mögül.

Zebulon Simantov 2001-ben egyébként még örült az amerikai és európai katonák érkezésének, mert abban bízott, hogy majd jó irányba változnak a dolgok, de azóta sajnos minden reményét elvesztette. A tálibok szerinte semmit nem változtak az elmúlt két évtizedben, ő pedig a reményei mellett az országába vetett hitét is elvesztette.

A NATO csapatai a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásra reagálva szállták meg Afganisztánt, Joe Biden amerikai elnök pedig nemrégiben jelentette be, hogy az amerikai katonák húsz év után idén elhagyják az országot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik