Szórakozás

Kulcsár Edina elmesélte, hogy jött össze Csutival: Megtörtént az első csók, meg minden más is

Utána gyorsan hozzá is költözött.
Korábban a témában:

Az 1kanapén adásának legutóbbi vendége Kulcsár Edina volt, aki elég részletesen beszélt arról, hogyan alakult ki kapcsolat közte és férje, Csuti között. A pár 2016-ban jött össze, de akkor már egy évtizede ismerték egymást. Éppen ezért Kulcsár Edina nem indult nagy reményekkel neki a dolognak:

Csutit onnan ismertem, hogy hetente, kéthetente mindig új lánnyal jelent meg a közös baráti társaságunkban.

Az exével való szakítás után Kulcsár aztán egy buliban futott újra össze Csutival, akivel egy ideig telefonon tartották a kapcsolatot, mire személyesen is találkoztak. Az első randin Csuti végiglapozta a volt szépségkirálynő naptárát, majd a márciusi fotóhoz érve felcsattant és közölte, hogy

Felállt, bazdmeg!

Két nap múlva, egy közös edzés után aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie.

Megbeszéltük, hogy együtt lemegyünk edzeni. Átmentem hozzá, otthagytam a kocsim, egy kocsival mentünk. Visszamentem, mondtam, hogy jó haza megyek fürdeni, »de hát nála is van fürdőkád, miért nem fürdök ott?« Lefürödtem és ott megtörtént az első csók, meg egyébként minden más és szerintem két nap múlva nála laktam. Ez a mi kis történetünk

– mesélte Kulcsár Edina.

Kulcsár Edina interjú közben szoptatta meg kislányát
A kamera forgott. Ő beszélt. A gyereke evett.

Kiemelt kép: YouTube/ZSHOW time

Címkék: kulcsár edina

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.