Élet-Stílus

Torkán akadt a reggeli, meghalt a börtönben egy elítélt pedofil

SUFFOLK POLICE
SUFFOLK POLICE
A brit matektanárt öt kisfiú megrontása miatt ítélték el.

Fulladás és szívinfarktus okozta egy 74 éves brit pedofil halálát egy angliai börtönben, miután torkán akadt a reggelije – jelentette a helyi sajtó. John McKno tavaly szeptember 26-án halt meg a Norwich börtönben, a halála körülményeit vizsgáló eljárás a héten ért véget. A vizsgálat eredményei szerint „balszerencse” okozta a halálát – írta a BBC.

A férfit 2016-ban ítélték börtönbüntetésre, miután bűnösnek vallotta magát öt fiú ellen elkövetett több szexuális támadás vádjában. A matematikatanár az 1979 és 1985 között követte el a bűncselekményeket, több angliai iskolában. Áldozatai 16 évnél fiatalabbak voltak, és közülük egy 14 év alatti volt.

McKno dolgozott az Ipswich közelében található Kesgrave Hall bentlakásos iskolában is, ahol volt diákok elmondása szerint a tanárok körében egy „pedofil hálózat” működött, amelynek tagjai „mind ismerték egymást, ugyanazt a módszert használták, és tanultak egymástól”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik