Harry How / Getty Images
Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: eldeformálódott a női ketrecharcos feje, Magyarországon megjelent a koronavírus

Szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, melyek voltak a legolvasottabb cikkeink pontosan egy évvel ezelőtt.

Az olvasók jelentős része nyilván a szokásos összeállításunk nélkül is tudja, mi történt pontosan egy évvel ezelőtt: megjelent Magyarországon egy új betegség. Ezt írtuk 2020. március 4-én:

Kapcsolódó
Két koronavírusos beteg van Magyarországon
Két iráni diák, akik hazánkban tanulnak.

Érthető okokból mindenkit érdekelt, hogy mit lehet, mit kell tudni erről az új járványról. A WHO-ra hivatkozva azt írtuk az egyik első összefoglalónkban: „A világon a legtöbb országban még mindig elég kicsi az esélye, hogy valaki beteg legyen, de érdemes követni az ajánlásokat”.

Kapcsolódó
Megvannak az első koronavírus-fertőzöttek Magyarországon – válaszok a legfontosabb kérdésekre
Megtörtént, amire egy ideje számítani lehetett: Magyarországra is megérkezett az új koronavírus. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Egy éve a Covid hazai megjelenése mellett még több szomorú esetről is be kellett számolnunk: például, hogy tornaóra közben kisétált, és az öltözőben felakasztotta magát egy negyedikes fiú Kozármislenyben, emellett egy tragikusan végződött oroszországi szülinapról is írtunk:

Kapcsolódó
Hárman meghaltak az orosz Instagram-sztár születésnapi buliján
Néhány vendég panaszkodott, hogy túl meleg a víz a szaunázáshoz.

Szintén nem a legvidámabb hírek között volt két női ketrecharcos összecsapásának bizarr következménye:

Kapcsolódó
Brutálisan eldeformálódott a női ketrecharcos feje a meccs végére
Öt meneten keresztül csépelte egymást hatalmas elszántsággal a két harcos.

Sokakat érdekelt Tóth Gabi rejtélyes gyűrűs „betegsége”:

Kapcsolódó
Tóth Gabi: Sajnáltam magam, hogy végre találtam egy rendes faszit, erre most halok meg
Elindult az énekesnő blogja és már most leszögezte, hogy nem érdekli, ha valaki kritizálni fogja a stílusát.

És végül a legolvasottabb cikkeink volt ez a fura Palik-rejtély is:

Kapcsolódó
Kezdünk gyanakodni, hogy csak egy Palik László-kartonfigurát használnak az Exatlonban
Feltűnt már, hogy minden képen gyanúsan ugyanolyan a testtartása?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.