Aki gyakran böngész lakáshirdetéseket, minden bizonnyal látott már furcsa dolgokat az interneten. Mondjuk olyat, hogy a bojler a hálónak kialakított galéria felett lett elhelyezve, vagy hogy a zuhanyzó már csak a konyhában fért el (idézünk pár látott példát). Azonban ha egy luxuslakásról van szó, azért az ember elvárná a kulturált körülményeket.
A közösségi médiában gyorsan terjedni kezdett egy Bostonban található, teljesen felújított ház hirdetése, amit tulajdonosai 277 095 587 forintnak megfelelő dollárért árulnak, és ami azért vált érdekessé, mert az egyik vécé sokak megtestesült rémálma: nincsenek falai. Azaz hát éppenséggel egy darab fala van, csak éppen üvegből, így sok privátszférára nem lehet számítani, főleg hogy a helyiséggel szemben egy másik nagy szoba, illetve egy átjáró is van. A házban egyébként összesen négy hálószobát, és az első emeletin kívül két másik fürdőszobát alakítottak ki.
A Boston Trust Realty Group ingatlanosának elmondása szerint meglepő módon nem kapott túl sok negatív értékelést a vélhetően exhibicionistáknak tervezett lakás (ami a Realtor nevű ingatlanos oldalra került fel), de a legtöbben nehezen tudják elképzelni benne az életüket. A közösségi oldalakon több netező is kommentben fejezte ki, hogy mennyire átgondolatlan ez így, és nem fizetnének milliókat azért, hogy mások kukkolhassák őket ürítés közben, a nyitott térben terjengő szagokról már nem is beszélve. Mások azzal viccelődnek, hogy így legalább akkor is lehet folytatni a beszélgetést a vendégekkel, ha szólít a szükség.
‘I’m not paying $899,000 for someone to watch me poop!’ Boston home with a bizarre open-concept BATHROOM that has NO WALLS to hide the toilet or shower horrifies social media usershttps://t.co/4CEAQ5A3Bu
— Dolly Loretta Russo (@dolly19631966) March 5, 2021