Élet-Stílus

Egy félresikerült randiról posztolt viccesen – azóta halálos fenyegetéseket kap

Az írónő egy Valentin-nap előtti kávézás történetéről számolt be, a trollok elszabadultak.

Alisha Rai írónő megosztott egy vele megtörtént vicces esetet a Twitteren. Valószínűleg már bánja.

Rai egy nem túl jól sikerült randiról számolt be a bejegyzésben. Valentin-nap előtt egy nappal történt:

Tegnap leültünk egy sráccal egy kávéra, megkérdezte, mit szeretnék inni, majd elment, hogy rendeljen. Visszatért két sütinyalókával, én meg azt gondoltam, oh, ez milyen cuki – majd megette mindkettőt a szemem láttára.

Egy másik tweetben még azt is elárulta, hogy ráadásul Valentin-napi sütinyalókák voltak, kis szívekkel. A kommentelők (közel háromezren szóltak hozzá!) nagy része egyetértett abban, hogy a férfi húzása nem volt túl szimpatikus, és szinte mindenki azt írta, ezek után nyilván nem érdemes erőltetni a további randizást. Idézünk egy tipikus kommentet:

Ez az a fajta szörny, aki nem engedné, hogy megkapaszkodj a vízen úszó ajtón, amikor süllyed a Titanic.

Persze 2021-et írunk, úgyhogy egyből akadtak, akik sokkal többet láttak bele ebbe a viccesnek szánt posztba, és aranyásónak, vagy egyenesen antifeministának (!) nevezték Rait, gyalázkodva vonták kérdőre, hogy miért nem képes a saját pénzéből vásárolni magának sütinyalókát, és miért várja el, hogy mások adjanak neki ingyen.

Alisha Rai a Buzzfeednek elmondta: a posztot viccnek szánta, a legtöbben ennek megfelelően is kezelték. Ehhez képest nem sokkal az első poszt után megjelentek a trollok, a nőgyűlölők és a zaklatók is. A Twitter, Facebook és Instagram-oldalán egyaránt ömlöttek be a gyűlölködő üzenetek, halálfenyegetést kapott, nemi erőszakkal fenyegették.

Az írónő végül egy barátjának megadta a közösségi oldalaihoz tartozó jelszavait, hogy legalább a legdurvább üzeneteket törölje ki, mielőtt ő belép a felületekre.

Még egyszer szögezzük le: mindezt pusztán azért történt, mert Rai viccből megjegyezte, hogy randipartnere vett két sütinyalókát, és mindkettőt megette. Persze mit csodálkozunk azok után, hogy a magyar írónőt lekurvázták a kommentelők, miután véleményt mert alkotni egy kötelező olvasmányról, vagy miután a válogatott focikapusa ellen online hadjárat indult, csak mert le merte írni a gondolatait a családról.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Alisha Rai (@alisharaiwrites) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik