Élet-Stílus

Csak több mint 150 próbálkozás után tudta letenni KRESZ-vizsgáját egy brit férfi

Mike Harrington / Gettyimages - Illusztráció
Mike Harrington / Gettyimages - Illusztráció
És erre majdnem másfélmillió forintnyi összegnek megfelelő fontot költött el.

Egy 42 éves angliai férfinak csak a 158. próbálkozásra sikerült letennie KRESZ-vizsgáját, és ezzel ő lehet minden idők legbénább brit sofőrje – írta a LADBible, kormányzati adatokra hivatkozva. A brit bulvárlap cikke szerint a vizsgát 157 alkalommal elbukó férfinak így 3600 fontjába (majdnem másfélmillió forint) került, hogy eljusson odáig, hogy autóvezetésből is levizsgázhasson.

A második legrosszabb teljesítményt a brit KRESZ-vizsgán egy harmincas éviben járó nő mutatta be, akinek 117 próbálkozás után sikerült csak átmenni, míg a harmadik helyen egy 48 éves nő áll, akinek 98 alkalom kellett a teszt sikeres elvégzéséhez.

A statisztikát egy autólízingeléssel foglalkozó brit cég kérte ki a brit hatóságoktól. A cikkből az nem derült ki, hogy az elméleti vizsgát 157 alkalommal elbukó férfinak végül sikerült-e megszereznie a jogosítványát, és azóta vezethet-e a brit utakon.

Az adatokból viszont kiderült, hogy a gyakorlati vizsgán egy 72 éves férfi szerepelt a legrosszabbul, akinek csak a 43. próbálkozásra sikerült jogosítványt szereznie, de van rá esély, hogy nem sokáig őrizheti meg első helyét. Őt ugyanis egy 47 éves nő követi, aki a 41. próbálkozásnál jár, és még mindig nem tudta sikerrel teljesítenie a forgalmi vizsgáját. Mindketten már több mint háromezer fontot (1,1 millió forint) költöttek el fejenként a vizsgadíjakra.

A LADBible emlékeztetett arra, hogy a hivatalos adatok szerint a brit forgalmi vizsgákon leginkább azért szoktak megbukni a vizsgázók, mert nem elég körültekintően közelítik meg a kereszteződéseket, nem néznek a tükörbe sávváltáskor, valamint azért, mert nem megfelelő módon kezelik a kormányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik