Belföld

Annyi baleset történik a gyalogátkelőhelyeken, hogy módosíthatják a KRESZ-t

Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke levélben tett javaslatot Mosóczi Lászlónak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának arra, hogy vizsgálják felül a gyalogos átkelőhelyek szabályozását és kezdjék el az ehhez szükséges jogalkotást, valamint a rendeletek összehangolását, írja az Infostart.

Tavaly decemberben Székely Sándor független képviselő kezdeményezte határozati javaslatban egy eseti bizottság létrehozását, majd az év elején az úgynevezett Zebraminimum megalkotását javasolta. Ez többek közt a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatát, a KRESZ módosítását is tartalmazza.

Parlament előtt a „zebraminimum”
A balesetek számának csökkentését reméli ettől a független képviselő.

2019-ben 984 baleset történt gyalogátkelőhelyen, ennek fele Budapesten. A jelenlegi szabályozás több mint harmincéves, így mára elavult.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának közlekedési albizottsága megtárgyalta a Zebraminimum javaslatát, és úgy döntöttek: az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogalkotását támogatja és az ügyben tájékoztatást kér a tárcától.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.