A 89 éves Charles „Chuck” Francis Feeney a gazdagok között is gazdagnak számított. Az 1960-as években üzlettársával, Robert Millerrel közösen alapították meg a reptereken működő, Duty Free Shoppers nevű vámmentes bolthálózatot, ami ma is ontja magából a pénzt. Ahhoz képest, hogy luxuscikkek árusításából lett többszörös dollármilliárdos, őt magát sosem érdekelte a fényűzés.
Szerény, szinte szerzetesi életet élt, miközben nyolc milliárd dollárt (közel 2500 milliárd forintot) adományozott különböző jótékonysági szervezeteknek, alapítványoknak. Tette mindezt a lehető legnagyobb titokban mint valami álarcos pénzügyi hős, mert nem a reflektorfényt kereste, hanem az volt a célja, hogy jobb hellyé tegye a világot.
Kemény kezdet
A világválság gyermeke – írja a nyugalomba vonult üzletemberről az általa alapított jótékonysági szervezet honlapja. A New Jersey-i Elizabethben született 1931-ben, anyja ápolónő volt, az apja egy biztosítónál dolgozott, szerény körülmények között éltek. Feeney mindig büszke volt ír gyökereire, származását a mai Észak-Írország területén fekvő Fermanagh megyei Kinawley nevű faluig vezeti vissza, ahol a nagyanyja felnőtt.
Már gyerekkorában sokat dolgozott, telente ünnepi képeslapokkal házalt, vagy pénzért lapátolta el a havat a környék házai elől, nyaranta pedig a játékosok ütőit cipelte a helyi golfklubban.
Szülővárosa St. Mary of the Assumption nevű középiskolájában érettségizett 1949-ben. Hatvanhét évvel később, 2016-ban negyedmillió dollárt (mai árfolyamon nagyjából 73 millió forintot) adományozott az intézménynek, ami a legmagasabb összeg volt, amit az 1930-ban alapított iskola a története során egyetlen adakozótól kapott.
A későbbi milliárdos a koreai háború idején négy éven át a légierőnél szolgált. Egy 1944-es törvénynek köszönhetően a leszerelése után egyetemre mehetett, így ő lett az első a családjából, aki esélyt kapott arra, hogy diplomát szerezzen. A Cornell Egyetem szállodaigazgatási karán tanult, ahol az évfolyamtársai csak szendvicses emberként ismerték, mert azzal keresett magának egy kis zsebpénzt, hogy otthon készített, két szelet kenyérből és egy szelet felvágottból álló szendvicseket árult a szünetekben.
Miután 1956-ban lediplomázott, Feeney és a volt osztálytársból lett üzlettársa, Robert Warren Miller vámmentes, márkás italokat kezdett el árulni a mediterrán térségben állomásozó amerikai katonáknak és tengerészeknek.
Álarcos hős
A „Duty Free” kereskedelem akkoriban még gyerekcipőben járt, az üzlet így exponenciálisan növekedett. Feeney és Miller az italok mellé hamarosan a dohánytermékeket és az autókat is felvette az árulistájára. DFS Group nevű cégüket 1960-ban alapították Hongkongban, és a katonák mellett elkezdtek egyre inkább koncentrálni a nemzetközi turistákra, és a sokat utazó üzletemberekre is.
Az első két DFS üzlet 1962-ben nyílt a hongkongi, illetve a honolului nemzetközi repülőtéren. Utóbbi volt az Egyesült Államok első vámmentes boltja. A cégnek ma több mint négyszáz üzlete, és kilencezer alkalmazottja van, akik egy jobb, nem koronavírus évben nagyjából 160 millió vásárlót szolgálnak ki.
Chuck Feeney azonban hiába volt már milliárdos, a pénz továbbra is csak addig érdekelte, amíg megszerezte. Egész életében csak turistaosztályon repült, nem volt sem saját autója, sem háza, a csuklóján pedig egy tízdolláros, párezer forintos órát hordott. Egészen addig nem tudta, mit csináljon a vagyonával, amíg el nem olvasta a 19. századi gyáriparos és filantróp Andrew Carnegie 1889-ben írt Wealth (Vagyon) című esszéjét.
Carnegie azt írta, hogy
a vagyon felhasználásának egyetlen értelmes módja mások segítése, és nincs annál dicstelenebb dolog, mint mikor valaki gazdagon hal meg, hiszen a sírba hiába is vinné magával a pénzét.
Feeney elhatározta, hogy nem fog dicstelenül, gazdagon meghalni. Az életcélját az adakozásban találta meg. Már csak azt kellett kigondolnia, hogyan szabadulhat néhány milliárd dollártól feltűnés nélkül. Egyrészt nem vágyott a reflektorfényre, másrészt pedig attól tartott, ha híre megy, hogy ő egy nagyobb összeggel támogat valamit, akkor arra az ügyre mások már sokkal kevesebb lelkesedéssel fognak adakozni.
Feeney 1982-ben alapította meg az Atlantic Foundation nevű alapítványát, mely később a több jótékonysági szervezetet magába foglaló, Atlantic Philanthropies nevű ernyőszervezetté fejlődött. Miután gondoskodott saját és a családja megélhetéséről, 1984-ben a DFS-ben birtokolt, akkori értékén több száz millió dollárt érő tulajdonrésze az Atlantic tulajdonába került. A szervezet fókuszába az egészségügy, az oktatás, az emberi jogok, és megbékélés elősegítése került.
Az első tizenöt évben sikerült megőrizni Feeney anonimitását. Nem volt túl egyszerű, az üzletember ugyanis nem elégedett meg annyival, hogy szétosztja a pénzét. Amennyit csak lehetett, meg akart tudni az ügyekről, amiket támogat. Találkozni és beszélgetni akart azokkal, akik minden hétköznapi nehézséget ismerve küzdenek egy célért.
Lelepleződés
A DFS-t 1996-ban felvásárolta a francia óriás, a Louis Vuitton Moët Hennessy (LVMH). Az üzlet körül volt némi félreértés, amit úgy tűnt, bíróság simít majd el. Feeney tudta, hogy a per során biztosan fény derülne a titkára, ezért elébe ment a lelepleződésnek. Felhívta a New York Timest, hogy adna nekik egy exkluzív interjút. A cikk 1997. január 23-án jelent meg, „Eladományozott 600 millió dollárt és senki sem tudott róla” címmel.
Mivel kiderült, hogy az ő magánvagyona áll az Atlantic Philanthropies mögött, Feeney egyre nagyobb hangsúlyt fektetett alapfilozófiája, a Giving While Living (Adj, amíg élsz) népszerűsítésébe. Szerinte az ugyanis nem elég, ha a gazdagok a végrendeletükben hagyják a vagyonuk egy részét valamilyen jótékonysági szervezetre.
A kilencvenes évektől Feeney alapítványa az ír kormánnyal együttműködve egyetemi kutatóprogramokat finanszírozott, és jelentős szerepet vállalt az észak-ír konfliktust hivatalosan lezáró Belfasti Egyezmény tető alá hozásában. Az ezredforduló tájékán az Atlantic a vietnami felsőoktatásban és egészségügyben indított programokat, Ausztráliában számos tudományos áttörést hozó orvosi kutatást finanszírozott, Dél-Afrikában az apartheid utáni újjáépítést támogatta, Kubában pedig arra biztosított forrásokat, hogy a karibi ország megoszthassa a világgal hihetetlenül sikeres és költséghatékony egészségügyi modelljét.
Feeney tudja, hogy az ember és a társadalom felemelkedéséhez az oktatáson keresztül vezet az út, és tisztában van azzal is, hogy ha nincs a háborús veteránok egyetemi oktatását segítő törvény, neki esélye sem lett volna egyetemre járni, és vagyont szerezni, ezért fektetett rengeteg pénzt az írországi mellett az amerikai felsőoktatásba is. Alma matere, a Cornell először 1982-ben kapott egy hétmillió dolláros támogatást arra, hogy ösztöndíjakat biztosíton tehetséges, de kevésbé tehetős diákoknak. Aztán 2011-ben 350 millió dollárt arra, hogy egy hipermodern technológiai kampuszt építsen a New York-i Roosevelt-sziget rozsdaövezetében.
Teljesített küldetés
Feeney és az Atlantic olyannyira komolyan vették a Gving While Living elvet, hogy 2002-ben bejelentették, a szervezet a terv szerint 2016-ig szétosztja összes rendelkezésére álló forrását, és legkésőbb 2020-ban lezárja működését. A terv sikerült. A Chuck Feeney 2020. szeptember 14-én, aláírta a papírokat, melyek lezárták az Atlantic Philanthropies működését. A 89 éves, egykori milliárdos megkezdte szerény, nyugdíjas életét.
Az öt gyereke és az első felesége megélhetéséről gondoskodott. Ezen túl kétmillió dollárt tett félre vész esetére magának és a jelenlegi, második feleségének. Egy kétszobás San Francisco-i lakásban élnek, ami a Forbes újságírója szerint úgy néz ki, mintha elsőéves egyetemisták albérlete lenne. Tintasugaras nyomtatóval nyomtatott képek a családról és a barátokról a falra tűzve, a legegyszerűbb faasztal közepén pedig a legnagyobb adományozókat elismerő szervezet, a Giving Pledge emlékplakettje:
Gratulálunk Chuck Feeneynek nyolcmilliárd dollár jótékony eladományozásáért.
A Giving Pledge-t Bill Gates és Warren Buffett alapították. Mindkettőjüket Chuck Feeney inspirálta arra, hogy jelentős összegeket fordítsanak jótékony célokra a vagyonukból.
