Élet-Stílus

Kisgyerekes család előtt téptek szét az oroszlánok egy majmot egy brit szafariparkban

lcodacci / Gettyimages - Illusztráció
lcodacci / Gettyimages - Illusztráció
A berber makákó megszökött, de rossz helyre.

Elnézést kért látogatóitól egy skóciai szafari park, miután kisgyerekes családok szeme láttára téptek szét egy majmot a park oroszlánjai – jelentette a helyi sajtó. A skóciai Stirling város közelében található Blair Drummond szafari park egyben közölte, hogy vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a veszélyeztetett állatok közé tartozó berger makákó hogyan tudott kiszökni a számára kijelölt területről.

Szemtanúk elmondása szerint az életéért küzdő majom rémült kiáltásait az egész parkban hallani lehetett. Egyikük a Daily Mail című brit bulvárlapnak elmondta:

Az életéért küzdő majom sikolyának szörnyű hangja életünk végéig velünk marad.

A beszámolók szerint a park egyik dolgozója megpróbálta védeni a sebesült majmot, úgy, hogy autójával fölé állt, de az egyik oroszlánnak végül sikerült onnan kiszednie, és magával vinnie.

A Mailnek az egyik szemtanú átadta a jelentről készült mobiltelefonos felvételét, amin látni, ahogy a majmot az egyik oroszlán a szájában tartva cipeli, miközben a falka többi tagja követi.

Arra gondoltunk, lesz egy kellemes kirándulós napunk a kisgyerekünkkel, de az lett a vége, hogy el kellett magyaráznunk a kicsinek, hogy mi történt

mondta el a Mailnek az egyik látogató.

A park szóvivője elnézést kért a látogatóktól, amiért végig kellett nézniük az „elszomorító” esetet, és közölték, hogy új intézkedéseket vezettek be, hogy ilyen eset többet ne fordulhasson elő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik