Fotó: CBS 13 Sacramento
Élet-Stílus

„Meghalnék a kutyámért” – ütni kezdte a medvét, hogy megmentse kutyája életét

A kaliforniai férfi hezitálás nélkül támadt rá egy medvére, ami elkapta és vonszolni kezdte kutyáját.

Csak arra tudtam gondolni, hogy meg kell mentenem őt.

Így emlékezett vissza a Kaliforniában élő Kaleb Benham a pillanatra, amikor meglátta, ahogy egy medve a fejénél fogva vonszolja magával a kutyáját, Buddy-t. A férfi a CBS 13 televíziónak elmondta: kutyája a háza közelében játszott, amikor egy furcsa morgásra lett figyelmes, és amikor odanézett, már csak azt látta, hogy kutyája a medve szájában van.

Azonnal odarohantam, nekirontottam a medvének, torkon ragadtam, majd elkezdtem ütni a fejét és a szemét, amíg el nem engedte.

A súlyos sérüléseket szenvedett ebet ezután gyorsan állatorvoshoz vitte, de ez sem volt könnyű feladat, a hozzá legközelebb található állatklinika ugyanis a koronavírus-járvány miatt zárva volt. Végül időben sikerült találni egyet, ahol fogadták őket, és egy majdnem négy órán át tartó műtéttel megmentették az eb életét, aki a beszámoló szerint gyorsan gyógyul.

Benham a CBS-nek elmondta, a medve azóta többször is megjelent a háza közelében, szerinte azért, mert ellopta tőle a zsákmányát. A férfi hozzátette, másodszorra is ugyanígy cselekedne, is újra rátámadna a medvére, ha még egyszer elkapná a kutyáját, akit pár évvel korábban egy menhelyről hozott ki.

Ha a gyereked lenne, mit csinálnál? Ő az én gyerekem, kész lennék meghalni a kutyámért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.