Kenny Dunn 38 éves. Pontosan 11 évvel ezelőtt, főiskolásként kezdett el inni. Naponta 12-24 alkoholos italt gurított le, heti 3 alkalommal teljesen kiütötte magát. Berúgás nélkül nem végződhetett egyetlen ivás sem.
Az amerikai vasútmérnök négy évvel ezelőtt – épp november 2-án – úgy döntött, abbahagyja.
A Bored Panda tavaly ilyenkor (a döntése 3. évfordulóján) és most, a negyediken is beszélgetett vele, a cikkből kiderül, milyen körülmények között történt az utolsó alkoholizálása:
Amikor utoljára ittam, egy hét szabadságon voltam, és vettem magamnak egy rekesz sört, azzal, hogy kitart majd egy hétig. 3-4-et ittam volna meg esténként. A legelső nap, amikor letettem a fiamat aludni, kinyitottam az első sört. Ez este 8-kor volt. 11-re már 19 sört megittam. És akkor egy hang azt mondta bennem: ››Kenny, nem tudod a kezedben tartani az életed‹‹.
Másnap reggel felhívta egy barátját, akiről tudta, hogy már sikerült abbahagynia az ivást. Ez pontosan 4 éve történt, azóta kis célokat (hetek, hónapok) tűz ki maga elé, és sikerült kibírnia alkoholizálás nélkül.
Így nézett ki négy éve, a leszokás első napján / és így nézett egy évvel ezelőtt
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Teljes életmódváltás következett: ketogén diétába kezdett, minimalizálta a cukor, szénhidrát bevitelét. Elkezdett az Anonim Alkoholistákhoz járni. És edzeni. Akkor egyetlen fekvőtámaszt sem tudott csinálni, és egy húzódzkodás is sok lett volna –
Az idei tragikus évben – sokakkal ellentétben – a lehetőséget látta meg: elkezdett DDP jógázni (egy ex-pankrátor által kitalált, jógából átvett mozdulatokon alapuló mozgásforma), és az Anonim Alkoholisták rengeteg online eseményén vesz részt – támogatva azokat, akik most indulnak el a leszokás felé. Podcastot gyárt az alkoholbetegség témájában, és mindenkinek igyekszik segíteni, aki hozzá fordul.
Az a legfontosabb tanácsa: aki bajban van, ne féljen segítséget kérni: ha ő nem fordult volna a barátjához négy éve, sosem indult volna el a józanodás útján. Íme a 10 évvel ezelőtti és a mai Kenny Dunn:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Getty (illusztráció)