Élet-Stílus

Megtiltotta az ürítést a metróban és buszokon New York városa

Eddig ez nem volt kimondottan benne a tiltott, és büntetést érdemlő cselekedetek között.

A New York-i tömegközlekedési hatóság (MTA) szerdán kifejezetten megtiltotta, hogy valaki metrókocsikban vagy a buszokon végezze egy nagydolgát, a székletürítés tilalma ugyanis eddig nem volt megemlítve a tiltott cselekedetek listáján – jelentette a helyi sajtó. A szabálysértők száz dolláros, azaz nagyjából 31 ezer forintos büntetésre számíthatnak.

Az MTA ezzel egy időben betiltott több, a hajléktalansággal összefüggésbe hozható tevékenységet, amiket a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos vészhelyzeti intézkedések részeként már betiltottak. Így nem lehet több mint egy óránál tovább nem utazási céllal a metróhálózatban tartózkodni, nem lehet bevásárlókocsikat bevinni, és a szerelvényen maradni, miután az elhagyja a végállomást.

A New York Post című lap emlékeztetett arra, hogy a székletürítést már eddig is büntették, csak az nem volt kifejezetten benne a tiltott cselekedetek listáján. Eddig az “egészségtelen állapot okozása (mint például, de nem csak a köpködés és vizelés)” szabálysértés alapján büntették a nagydolgukat a metrón vagy buszokon elvégző utasokat.

Az MTA szóvivője az ürítéstiltó szabállyal kapcsolatban a Postnak elmondta, hogy olykor változtatni kell a szövegezésen, hogy egyértelműen legyenek a szabályok, és most is ez történt az ürítés szó hozzáadásával.

Kiemelt kép: AFP / Spencer Platt/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik