Élet-Stílus

“Mint egy angyal” – odament a kóbor kutya vigasztalni a sérültet játszó színészt az utcai előadáson

Ennél cukibbat nem fog látni ma.

Numan Ertuğrul Uzunsoy török színész éppen azt játszotta el egy utcai színház darabjában, hogy egy lóról leesve nagy fájdalmak között fekszik sérülten fekszik a földön, amikor egyvalaki a közönségből megzavarta az előadást, hogy a segítségére siessen. Egy kóbor kutya.

A karakterem megsérült, és nagy fájdalmai voltak. Leesett egy lóról és nehezen lélegzett. Aztán meleget éreztem az arcomon. Először azt hittem, hogy az egyik színésztársam jött oda

mondta el a The Dodo című lapnak Uzunsoy. Amit azonban érzett a kóbor kutyus volt, aki azonnal odafeküdt a “sérült” színészhez, hogy segítsen rajta. A jelenetet videó örökítette meg.

Nagyon megható volt. Olyan volt, mint egy angyal, aki a megmentésemre érkezett

— mondta el Uzunsoy. De nem csak ő találta meghatóan szépnek a jelenetet. A többi színész is csak mosolyogni tudott, a közönség pedig ujjongásba tört ki.

A kutyát végül kivitték a színpadról. Egy ideig még a széléről figyelt, majd elsétált a helyszínről. Uzunsoy nagy bánatára, aki eltökélte, hogy megkeresi az ebet, hogy szerető otthont találjon a számára. Eddig nem járt szerencsével, de nem adja fel. A The Dodónak elmondta:

Másnap visszamentem oda, hogy megkeresem. Azt mondták, rendszeresen ott szokott lógni. Ma is elmentem. Addig fogom keresni, amíg meg nem találom.

Kiemelt kép: Facebook/kocaelivizyon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik