Élet-Stílus

Levetkőzött a szexboltban, nem elvitelre kérte a vibrátort

Raktárban kapták rajta a floridai nőt.

Fura körülmények között tartóztattak le egy „vásárlót” egy floridai szexboltban.

Augusztus 31-én a Fort Pierce-i rendőrségre bejelentés érkezett a Lion’s Den Adult Superstore nevű üzletből. A szexuális kellékeket árusító boltba kiérkező járőrt a következő látvány fogadta:

az üzlethelyiség raktárában egy teljesen meztelen nő ül egy irodai székben, a lába az asztalon, és mindeközben – ahogy a letartóztatásról szóló jelentésből kiderül – „egy rózsaszín, péniszalakú szexjátékot használ maszturbációs célzattal”.

A vásárló, akiről kiderült, hogy Theresa Stanley-nek hívják és 36 éves, a rendőr láttán eldobta a vibrátort. Mindezt egyébként rögzítette a járőr testkamerája. Az üzlet alkalmazottja szerint az történt, hogy Stanley kibontott egy szexuális kelléket a csomagolásából, és azzal elvonult a raktárba, hogy azonnal ki is próbálja.

Theresa Stanley-t letartóztatták; lopással, és közszemérem-sértéssel vádolják. A nőnek korábban is volt már dolga hatóságokkal, előállították már kerítés, kábítószer-birtoklás és autólopás miatt is.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Részletesen mesélt munkájáról a nő, aki szexjátékokat tesztel
Karleen esti műszakban áll neki a feladatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik