Élet-Stílus

Otthonra lelt a világ legszomorúbb szemű cicája

Bruce Willis, a világ talán legszomorúbb ábrázatú macskája évekig rótta magányosan az utcákat, míg nem egy napon Sandra, a gazdája örökbe nem fogadta. Az akkor hatéves négylábú számtalan egészségégügyi problémával küzdött: testét különféle sebek borították, szemsérülése volt, az orvosok pedig fertőzést is felfedeztek nála. Gazdája az interneten látott róla egy posztot egy minnesotai menhely honlapján, és jó ideig figyelte, hogyan alakul a sora. Egyszer személyesen is meglátogatta.

Tudtam, hogy nem tehetek semmit, mert az albérletben nem tarthattam állatot. Mégis úgy éreztem, el kell mennem meglátogatni. A valóságban még szomorúbbnak tűnt. Pár perc után el kellett mennem, annyira szívszorító volt. Reméltem, hogy valaki befogadja, de még hetek után is ott volt”

– mesélte Sandra a Bored Pandának. Végül sikerült meggyőznie a lakás tulajdonosát, aki megengedte, hogy gondjába vegye az állatot.

A szőrmók mintegy egy év alatt jó állapotba került, és kicsit már mintha kevésbé tűnne depressziósnak. Az Instagramon mindenesetre már több mint 95 ezren követik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Teddy bear 🧸 or cat 🐱? #catsofinstagram #fivpositive #fivcatsofinstagram #fivcat #specialneedscats #catsofminnesota #cats #thedodo

Mister Willis the Cat (@mrwillisthecat) által megosztott bejegyzés, Szept 20., 2019, időpont: 4:52 (PDT időzóna szerint)

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hey, girl 😏 #adoptdontshop #catsofinstagram #catsofminnesota

Mister Willis the Cat (@mrwillisthecat) által megosztott bejegyzés, Szept 10., 2019, időpont: 6:46 (PDT időzóna szerint)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik