Élet-Stílus

Komphajó mentett ki a tengerből egy négyéves kislányt

A halálra rémült kisgyereket egy felfújható, unikornisos strandmatrancon sodorta ki az áramlat a nyílt vízre egy görög strandról.

A nyílt tengerből mentett ki egy görög komphajó legénysége egy 4-5 éves kislányt, akit egy unikornisos matracon sodort el az áramlat egy tengerpartról, ahol szüleivel strandolt – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett kislány már több mint egy kilométernyire volt a partoktól, amikor kiemelték a vízből.

Az Antirrio város közelében történt mentésről a komp egyik utasa készített videót.

Az esetről szóló első beszámolókban még az szerepelt, hogy a kislány “meglepően nyugodt volt”, amikor kimentették a tengerből, de a komp kapitánya később ezt cáfolta. Elmondása szerint a lány “megdermedt a rémülettől”, és szinte “sóbálvánnyá változott” és annyira kapaszkodott a matracba, hogy szinte egyyé vált vele. A kapitány hozzátette, hogy a kicsi anyja is hasonló állapotban volt.

A Salaminomachos nevű hajó kapitányát a kikötői hatóság értesítette az életveszélyes helyzetbe került gyerekől, miután a kislány szülei jelezték, hogy gyermeküket a nyílt vízre sodorta a tenger.

Kiemelt kép: YouTube/Greek City Times

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik