Nagyvilág

Kimentett két nőt a tengerből az épp interjút adó portugál elnök

Segített kimenteni két bajbajutott kajakos nőt Algarve partjainál Marcelo Rebelo de Sousa, Portugália elnöke – írja az MTI.

A 71 éves elnököt le is filmezték a Praia do Alvor strandon, amint odaúszik a felborult jármű mellett hánykolódó kajakosokhoz. Később riportereknek elmondta, hogy a nőket az erős hullámok a szomszédos strandról sodorták be az öbölbe.

Rebelo de Sousa elnök Algarve tartományban nyaral, hogy népszerűsítse az ottani turizmust. Az ország gazdaságának ugyanis jelentős részét a turizmus adja, amelyet azonban súlyosan érintett a koronavírus-járvány. Éppen erről adott interjút az elnök, amikor észrevette a bajbajutott nőket. Rajta kívül odaúszott és jetskin is odaérkezett egy-egy férfi. Végül közös erővel a partra vitték a kajakot.

A 20 Minutos csatornán elhangzott, hogy az elnök a nyaralását az ország különböző területein tölti, hogy népszerűsítse a helyi turizmust.

Kiemelt kép: Marcelo Rebelo de Sousa portugál államfő nyilatkozik a sajtónak az Arraiolos-csoport tárgyalása után Athénban 2019. október 11-én. Az Arraiolos-csoportot 2003-ban hívta életre Jorge Sampaio portugál elnök azoknak az európai államfőknek a részvételével, akik parlamentáris köztársaságok elnökei. MTI/EPA/ANA-MPA/Kosztasz Cironisz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik