Élet-Stílus

A tinik a TikTokon azt játsszák, hogy Auschwitzban gyilkolták meg őket

Ez a legújabb dili!

A fiatalok hosszú évekkel ezelőtt elmenekültek a Facebookról az Instagramra, mert ott megjelentek a szüleik (az pedig milyen dolog már?! LOL), az Instagramról nem sokkal később pedig a TikTok nevű helyre vándoroltak tovább, ahol úgy néz végre megfelelő otthonra találtak. Már ha TikTok túléli az előtte álló nehéz időszakot. Az alkalmazást mindennap használó közösségről már többször is írtunk,

mint ahogy arról is, milyen sajátos módon értelmezi a cég az adatvédelmet.

Oktató jelleggel

A tiktokos közösség a megszűnés előtt úgy látszik még alaposan kitesz magáért: a legújabb dili az náluk, hogy holokauszt-áldozatoknak sminkelik ki magukat, akik (happy end) ma már a mennyben vannak. A sminkkel az égési sérüléseket, a folyamatos éheztetést és verést próbálják imitálni, amit az áldozatoknak el kellett szenvedniük a haláltáborokban.

Az egyik videón egy lány például azt mondja, hogy egy auschwitzi gázkamrában halt meg, egy másik pedig elmeséli, hogy a vallása miatt ölték meg szintén Auschwitzban.

Az Insidernek egyébként sikerült beszélnie egy 17 éves tiktokos tartalomgyártóval, aki nem szeretett volna névvel és arccal szerepelni az anyagban, de azt elmondta, hogy nem rossz szándékkal csinálta a videót, inkább csak oktató jelleggel, hogy a fiatalok is megértsék, milyen szörnyűségek történtek a második világháború alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik