Élet-Stílus

Kizárólag csirkefalatokat eszik a háromgyerekes anya – 35 kilót nyom

A 26 éves brit nő egy szakítás óta szenved súlyos táplálkozási zavarban.
Korábban a témában:

2016 előtt Michaela Harris étkezési szokásai teljesen átlagosak voltak, leszámítva, hogy kifejezetten sokat reggelizett: a bőséges angol reggelik rajongójaként előfordult, hogy benyomott három szelet bacont, négy virslit, két pirítóst, három hash brownt (sült reszelt burgonyás étel) és még babot is fogyasztott hozzá.

2016-ban aztán jött egy kapcsolati válság: a middlesbroughi nő és akkori párja szakítottak, és ez az élethelyzet drasztikus változást hozott az étkezésében is.

A már akkor is igen sovány nő 3 hónap alatt 16 kilogrammot fogyott, így testsúlya alig haladta meg a 30 kilót.

Eleinte még evett ezt-azt, de a korábbi bőséges reggeli helyett már csak egy doboz energiaitalt fogyasztott éhgyomorra, és egy idő után rájött, hogy a csirke nuggets az egyetlen étel, amit szervezete képes befogadni. Az orvosok megállapították, hogy ARFID (Avoidant Restrictive Food Intake Disorder) táplálkozási zavarban szenved – ebben a mentális betegségben szenvedők szabályosan félnek bizonyos ételek megkóstolásától.

A 26 éves nő jelenleg 35 kilogrammot nyom, és elmondása szerint óriási szerencséje, hogy párja, John Docherty rendkívüli türelemmel és kitartással segíti őt ebben a nehéz helyzetben. A férfi süti neki a csirkefalatokat is, ugyanis Harris a készülő étel illatától is rosszul van.

Michaela Harris legnagyobb félelme az, hogy három gyermeke (egy hét-, egy öt- és egy egyéves) a rossz példát látva átveszi majd a szokást, és náluk is táplálkozási zavar alakul majd ki.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

A legkínosabb randi: csirkefalatkák a melltartóban
Nem mindenki hisz a bizarr sztorit posztoló nőnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.