Élet-Stílus

Megverték, gyalázták a gyerekek A Mancs őrjárat tagjainak öltözött előadókat a zsúron

Rendőrök vetettek véget egy bizarr angliai szülinapnak.

A kisiskolások körében az egyik legnépszerűbb rajzfilm, A Mancs őrjárat tagjainak öltözött előadókat hívtak meg egy négyéves kisfiú születésnapjára Little Billingtonban (Bedfordshire). Három jelmezes érkezett a zsúrba: Ebony Gooding, testvére, Tamara Gooding és unokanővérük, Rosie Trumpet, akik a sorozatban szereplő Skye, Marshall és Chase kutyákat alakították.

Illetve alakították volna: a rettenetesen vad gyerekek miatt a program ugyanis inkább az előadók bántalmazása lett: a zsúr vendégei ütötték, verték a jelmezeseket, miközben egyetlen szülő sem fékezte meg a dühöngést.

A három előadó a Sun brit bulvárlapnak mesélt a borzalmakról: egyiküknek lerángatták a fejéről a jelmezt, majd egy gyerek rasszista szidalmazásba kezdett, amikor meglátta, hogy az előadó színesbőrű. A másik kabalafigura fejére úgy ráhúzták a jelmezt, hogy a nő nem látott ki alóla, közben ütötték-verték. Több gyerek is szidalmazta őket, utalva a bőrszínükre.

A jelmezesek jobb híján megpróbálták kézmozdulatokkal eljátszani, hogy a kutyák szomorúak, ezért sírnak – hátha így a gyerekek megnyugszanak kicsit, de egyáltalán nem sikerült őket megfékezni, így az előadók úgy döntöttek, hogy távoznak.

Csakhogy ekkor már a szülők is akcióba léptek: bezárták a kapukat, és a fellépti díj előlegét követelték vissza az indulni szándékozó fellépőktől, fenyegették őket, hogy ne merjenek elmenni.

A három kutyának öltözött jelmezes kihívta a rendőröket, egyikük elmondása szerint három kommandósokat szállító rohamkocsi és három járőrautó érkezett a helyszínre; így tudtak végül távozni az előadók. A gázsijukat azonban nem fizették ki.

 

Kiemelt kép: Paul Wasneski/Flickr (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik