Élet-Stílus

260 millió forintot érő kokaint talált egy pár a floridai partoknál

A 20 kokaintégla egy átázott sporttáskában hevert.

Több mint 25 kilogramm kokainra bukkant egy párt a Florida déli részén található Florida Keys szigetcsoport egy szigetén szombat délután – jelentette a helyi sajtó, a hatóságok beszámolójára hivatkozva. A drog egy átázott sporttáskában volt, a húsz darab téglába csomagolva, amiken a 777 felirat szerepelt.

A pár értesítette a hatóságokat, és a határőrség egységei lefoglalták a kokaint, aminek utcai értékét 884 ezer dollárra, azaz nagyjából 261 millió forintra becsülték.

Egy nappal korábban Florida egy másik tengerpartján egy strandozó bukkant a homokban egy kokaintéglának tűnő csomagra, amiről kiderült, hogy tényleg egy kilogramm kokain volt. A helyi hatóságok átkutatták a partszakaszt, de újabb drogra nem bukkantak.

A helyi seriff elmondta, hogy az óceánt felkorbácsoló viharok idején rendszeresen sodor partra a víz kokaintéglákat, és arra kérte az embereket, hogy ne nyúljanak hozzájuk, és azonnal értesítsék őket, ha ilyesmire bukkannak.

Július 1-én több mint egymillió dollár (295 millió forint) értékű kokaint talált valaki Florida Keys partjainál. A 29 téglába csomagolt drog 35 kilogrammot nyomott – mondta el a helyi sajtónak a határőrség helyi vezetője.

Kiemelt kép: MONROE COUNTY SHERIFF’S OFFICE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik