Élet-Stílus

A pornó segítette megtalálni magát és mentette meg a színésznőt Hollywoodtól

Nagyon büszke arra, hogy a sima színészkedésből átváltott egy speciálisabb műfajba.

Többek között a Feketék fehéren című filmben és több sorozatban is játszott Maitland Ward. A színésznő tavaly végül otthagyta a filmipart, de a kamerától nem búcsúzott el. Vagyis, pontosabban, a filmipart sem hagyta ott, csak annak egy nagyon speciális részébe kezdett bele

a felnőttfilmezésbe.

A 43 éves Ward éppen egy éve űzi az ipart, és ennek apropóján most meg is nyilvánult – vette észre a Daily Mail. Többek között arról beszélt, hogy a pornós és a Disney-sorozatos közönsége között van átfedés, ugyanis vannak egészen nagy rajongói. Meg, akik az utóbbiban nézték – A kis gézengúzban például – azok most járnak a húszas-harmincas éveikben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maitland Ward Baxter (@maitlandward) által megosztott bejegyzés, Júl 21., 2020, időpont: 9:18 (PDT időzóna szerint)

Az első egész estés filmje, már pornó, a Drive volt, és mikor bejelentették, hogy vele készül, szinte minden róla szólt, aznap a Google-ön rá kerestek a legtöbben (a második Bernie Sanders szívrohama volt). Ismertebb lett, és több pénzt is keres, mint mikor a Disney Channel szolgálatában volt.

És a karrierváltást egyáltalán nem bánja:

Sokan, köztük felnőttfilmesek is, azt várták, hogy a felnőtt filmek világában a felemelkedésem csak egy fellángolás. Csak kábítás, hogy nem is gondolom komolyan. De ami miatt ez a történet más, mint a többi: a valódi szerelmem a felnőtt ipar és a színes filmek iránt is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maitland Ward Baxter (@maitlandward) által megosztott bejegyzés, Máj 26., 2020, időpont: 8:47 (PDT időzóna szerint)

Arról is beszélt, hogy milyen volt az első forgatása:

Azt gondoltam, hogy idegesebb leszek, de nem voltam. Könnyebb volt, és jobban is élveztem, mint amire számítottam. És jó vagyok benne. Természetesnek érzem. Ha valaki beszélne a fiatalabb, szűziesebb, szappanoperás önmagammal, akkor nem hinném el, hogy ez előtör belőlem

– állítja a színésznő, majd még azt is hozzátette:

Olyan szerepeket játszok, amiket el akarok játszani. Szabadságot kapok ahhoz, hogy megtaláljam a saját hangom, amit a mainstream filmezés nem mindig enged meg. A pornónak ezt is köszönhetem. Itt az ideje, hogy a pornó mainstream legyen, és a mainstream elfogadja a pornót.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maitland Ward Baxter (@maitlandward) által megosztott bejegyzés, Ápr 28., 2020, időpont: 9:00 (PDT időzóna szerint)

És nem csak népszerű, szakszerű is, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy már több díjat is bezsebelt.

Hat díjat nyertem az XBIZ-en és az AVN-en, nem csak a színészkedés, hanem a szex miatt is. Nem igazán mondhatnám, hogy töltött el nagyobb büszkeséggel valami, mint hogy mindkettőben elismertek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik