Élet-Stílus

A közös érdeklődés nem feltétlenül szükséges a párkapcsolatban, de hasznos

Focizás, teniszezés, zenélés, kézműveskedés, tánc, csak pár hobbi példaként, amiken keresztül bárki közelebb kerülhet ahhoz, akit később partneréül választ. Ez azért jó, mert ha van valakivel valamilyen közös érdeklődési terület, akkor könnyebb beszélgetni, felszabadultabban kommunikálni, megismerhetjük a másiknak azt az oldalát is, milyen, amikor valamilyen tevékenységet őszintén, teljes szívéből csinál. A kölcsönös vonzalomnak tehát jó kezdete lehet a közös hobbi, de azzal is számolni kell, hogy a már kialakult párkapcsolatban évekkel később megváltozhat a hobbi, sőt, az is lehet, hogy egymással versengenek a partnerek, amire szélsőséges esetben rámehet az egész kapcsolat is. A közös hobbi tehát jó kiindulópont, de nem minden esetben építi a kapcsolatot.

A közös hobbin keresztül minőségi időt tölthetünk együtt

Szenvedélyes beszélgetésekre, építő jellegű vitákra is sor kerülhet a közös érdeklődési területtel kapcsolatban, és ha mozgásról, sportolásról, táncról van szó, kiválóan hathat a libidóra is. De ez nem biztos, hogy elég: vegyünk példaként egy olyan esetet, amikor sor kerül a családalapításra és a nő jó időre feladja a táncolást, amit nagyon szeretett korábban, és ami közös kapocs volt a partnerrel. Azonban a partner ugyanúgy eljár és időt szán a hobbijára, ez a helyzet pedig máris olyan kellemetlen vitákat, súrlódosásokat eredményezhet, ami hatással lehet a párkapcsolatra.

Ez akkor működhet jól, ha minden helyzetben támogatjuk a másikat, és nem azt nézzük, hogy mi miben szenvedünk hiányt, hanem azt, hogy mindenki megtalálja saját magát a kapcsolatban akkor is, ha valamilyen változás áll be az életükben. Ehhez pedig a támogató hozzáállás szükséges, hiszen akkor tud hosszú távon jól működni a kapcsolat, ha ez kölcsönösen jelen van mindkét félben.

Valójában az a fontos, hogy értékeljük egymás érdeklődési területét, hobbiját, szenvedélyét. Ez a fajta támogatás lényeges a harmonikusan működő párkapcsolatokban.

A versengés biztos, hogy hosszú távon nem tesz jót a kapcsolatnak

Előfordulhat, hogy a kapcsolatban mindkét félnek ugyanaz a szenvedélye valami iránt, de idővel ez lesz az, mi kinyírja a szerelmi kapcsolatot. A legjobb példa erre Ernest Hemingway és Martha Gellhorn házassága: mindketten újságíróként, haditudósítóként is dolgoztak, így ismerkedtek meg, évekkel később viszont már versengtek egymással. Gellhorn a második világháborúról is tudósított, amit Hemingway nem viselt jól, és úgy döntött, keresztbe tesz feleségének és learatja helyette a babérokat ugyanannál az újságnál haditudósítóként. A részleteket erről ide kattintva érdemes elolvasni, tanulságos kapcsolat az övék. Egyértelmű, hogy párkapcsolati dinamikájuk arra épült, ki a dominánsabb, kinek van igaza, ami eleinte építette a szerelmüket, végül azonban az állandó versengés lett a vesztük.

Ez a példa ugyan szélsőséges eset, viszont ez kicsiben is jelen van sok-sok pár életében: vannak, akik nehezen viselik a vereséget, és ha veszítenek, akkor képesek akár napokig duzzogni. Ezek az élethelyzetek nehézségeket teremtenek, így a versengést ha lehet, célszerű lenne inkább nem egymással, hanem más barátokkal megélni.

Idővel meg is szerethetjük a partner hobbiját, akár új, akár régi

Az is előfordulhat, hogy ugyan van hasonlóság két ember között és akad közös hobbijuk is, mint például a sorozatnézés, de mindkettejüknek van más-más egyéb hobbija is, amire szeretnek időt szánni. Az idő elteltével célszerű esélyt adni némelyik hobbinak, amit akár együtt is lehet csinálni, legyen az akár a kártyázás vagy a kirándulás vagy a zenélés. Arra is van példa, hogy vannak, akik a legkevésbé sem érdeklődtek a foci iránt, de idővel megszerették a partner kedvenc csapatát, megismerték a játékosokat és szeretnek is a fociról beszélni partnerükkel. De nem járnak el együtt focizni, sőt, a nagyobb meccseken sincsenek ott, és tiszteletben tartják azt, hogy ez olyasmi, amit a partner a barátaival szeret űzni. A kikapcsolódás sokféle lehet, ha nyitottak vagyunk arra, hogy támogassuk a partnert, hogy megismerjük őt és elfogadjuk olyannak amilyen, akkor harmonikus lehet a párkapcsolat.

Fontos a hajlandóság, hogy meg akarjuk ismerni és megérteni egymást, hogy érdeklődjünk a partner hobbija iránt és értékeljük őt.

A párkapcsolatokban a hobbi lényeges lehet a közösen töltött minőségi időt tekintve, de nem kell minden hobbit megosztani egymással és nem is szükséges csak és kizárólag egymással megélni, jó, ha megtartjuk az egészséges határokat, és inkább a támogatásra helyezzük a hangsúlyt.

 

Párkapcsolati és szexuális tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Getty Images /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik