Élet-Stílus

Halálra verte 92 éves apját, mert az hitte róla, hogy egy vámpír

Az amerikai férfi ezután két napon át volt a holttest mellett. Ügyvédje szerint arra várt, hogy feléledjen, és újra megölje.
Korábban a témában:

Egy amerikai bíróság tíztől harminc évig terjedő börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki a Pennsylvania állambeli Hempfield városában található otthonában agyonverte 92 éves apját, mert azt hitte róla, hogy egy vámpír – jelentette a helyi sajtó. Douglas Novak még tavaly novemberben vallotta bűnösnek magát a 2018-ban elkövetett gyilkosság vádjában, de azzal védekezett, hogy nem volt beszámítható elmeállapotban.

A rendőrök két nappal a gyilkosság után találták meg a holttestet, miután egy tűzhöz vonultak ki a házhoz. A hatóságok közlése szerint a tűz akkor keletkezett, amikor egy vámpíros rituáléhoz használt gyertyák felgyújtották a padlót.

Ügyvédje a büntetésről szóló csütörtöki bírósági tárgyaláson közölte, hogy a férfi nem szedte a gyógyszereit, amikor egy fából készült szék karfájával agyonverte az apját. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy Novak a gyilkosság után két napon keresztül volt a holttest mellett, mert attól félt, apja feléled, és végleg meg akarta ölni egy, a szívébe döfött fakaróval.

Az ügyészség kételkedett ebben, mert Novak a letartóztatáskor még azt mondta a rendőröknek, hogy azért verte meg az apját, mert az idős férfi eldugta a mobiltelefonját.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.