Élet-Stílus

Ők lesznek a 2020-as Házasodna a gazda szereplői

Videóban mutatkoznak be.

Vasárnap este debütál az RTL Klub Házasodna a gazda legőjabb évada, amiben két nő és hat férfi keresi a párját. Már felkerültek a szereplők bemutatkozó videói, amiben a legfontosabb információk kiderülnek róluk, úgyhogy már jegyzetelhetnek is azok, akik szeretnének megismerkedni a párkeresőkkel. A műsorvezető Nádai Anikó lesz.

Zsolt gazda 45 éves és Erdélyben él, a gazdasága mellett vadőrként is helytáll. Bemutatkozó videójában őszintén vall a múltjáról, és arról, számára mi a legfontosabb egy párkapcsolatban.

 

Sanyi gazda szerint az örökmozgót róla mintázták, és a szorgalomnál nincs fontosabb dolog. A bemutatkozó videójából pedig az is kiderül, milyen egy napja, mi a rossz tulajdonsága, és ami a legfontosabb, milyen lányok tetszenek neki.

 

„A családom és a barátaim szerint eléggé kitartó vagyok és állhatatos, amit a fejembe veszek, azt véghez viszem.” – Betti másfél éve döntött úgy, hogy visszatér a mezőgazdasághoz. Jelnleg 80 hektáros földön gazdálkodik teljesen egyedül – a bemutatkozó videóból az is kiderül, hogy Betti milyen párkapcsolatra vágyik.

 

Szabolcs gazda almatermeléssel foglalkozik, és egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a gazdasága tükrözi az ő precizitását, maximalizmusát. Hogy milyen társat keres, és miért fontos számára az őszinteség és a hitelesség, az a bemutatkozó videójából kiderül.

 

Böbe gazdasszony egy családi gazdaságban dolgozik. Határozott és karakán nőnek vallja magát, akinek a munkája és a “két lánya” a mindene. A bemutatkozó videóból kiderül, hogy milyen nagy szíve van Böbének, és az is, milyen társat keres maga mellé.

 

„Életvidám ember vagyok, jókedvű, pozitív és tele vagyok energiával” – így fogalmaz magáról Roland gazda a bemutató videójában, ahol még az is kiderül, milyen hölgyet képzel el maga mellé.

 

István egy percig sem bánta meg, hogy 10 év katonaság után úgy döntött, átveszi a családi gazdaságot, hogy levegye édesapja válláról a terhet. Hiába a kemény külső, a bemutatkozó videóban többek között az is kiderül, hogy István romantikus alkat.

 

A 30 éves Peti gazda egy meseszép birtokon él szüleivel, ahol mezőgazdasággal és halászattal foglalkozik. A mindennapjairól, az álmairól és a vágyairól bemutatkozó videójában mesél.

Kiemelt kép: RTL Klub/Házasodna a gazda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik