Élet-Stílus

30 százalékkal nőtt a válások száma Olaszországban a 10 hetes kijárási korlátozás miatt

Túl sokat voltak házaspárjukkal, és túl keveset látták a szeretőiket.
Korábban a témában:

Pontosan olyan hatása lett a március elején bevezetett szigorú kijárási korlátozásoknak Olaszországban, mint amire az ügyvédek számítottak. Ugrásszerűen nőtt a válások száma – írta a The Telepgraph.

Tudtam, hogy ez lesz a vége

– mondta el a Corriere della Sera című olasz lapnak Gian Ettore Gassani, az olasz válóperes ügyvédek szövetségének elnöke. Az ügyvédek elmondása szerint nagyjából 30 százalékkal nőtt a válni akaró emberek száma, de egy családjogi ügyvéd pedig a Telegraphnak elmondta, hogy nála megkétszereződött a válási kérelmek száma.

A brit lap cikke szerint az állásvesztések és a pénzügyi gondok sok házaspárnál növelték a köztük lévő feszültséget, és a hosszú összezártság miatt többen olyan oldalukat ismerték meg párjuknak, amit nem tudtak elviselni. Egy válóperes ügyvéd hozzátette: néhány párnál a házasság azon alapult, hogy nem látták egymást olyan sokszor, vagy el tudtak járni a szeretőjüktől, de ez a lehetőség hosszú hetekre megszűnt.

A koronavírus-járvány több mint 32 ezer ember halálát okozta Olaszországban.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.