Nem fogunk elhozni egy ilyen nagy kutyát – ezt az üzenetet 2017. november 30-án írta nekem a barátnőm, 2017. december 17-én pedig már vittük is haza az egy éves Mirát a budaörsi menhelyről. Mira az ölemben vészelte át a második kerületbe vezető utat, félt, remegett és kegyetlen büdös volt. Egy kiadós fürdetéssel kezdtük, nagyjából az egész fürdőszoba fekete lében úszott, barátnőmben azt hiszem ekkor tudatosult először, hogy ez nem lesz egy sétagalopp.
Mira szülés után érkezett hozzánk, a menhelyen hét kölyköt ellett. Az új helyén kezdetben teljesen zárkózott és ijedt volt, és ez sokáig így is maradt, ebben pedig mi is hibásak voltunk. Ugyanis tartottuk magunkat ahhoz az elképzelésünkhöz, hogy a kutya nem jöhet be a nappaliba – ezzel viszont kizártuk az életünkből. Egy idő után aztán beengedtük, először csak nappal, és csak a szőnyegre, most pedig már ott tartunk, hogy olykor nehezen férünk el tőle a kanapén. Persze kellenek szabályok, de nem lehet egy kutyát kicsit örökbefogadni, nem lehet csak kicsit a család része. Vagy velünk él vagy nem, de utóbbi esetben nincs sok értelme lakásban kutyát tartani.
Az örökbefogadás után viszont egy olyan problémával találkoztunk, amire nem voltunk felkészülve és ami konkrétan megkeserítette az életünket. Amikor ugyanis elmentünk otthonról, Mira szétszedte a lakást. Nem túlzás azt mondani, hogy több százezres kárt okozott, a bejárati ajtón lyukat rágott a zár mellé, de szétkaparta a fürdőszoba és a nappali ajtaját is. A hűtőt kipakolta, a lisztet leverte és belefetrengett, minden nap gyomorgörccsel léptünk be a lakásba. Mira nem rossz volt, hanem pánikba esett, amikor egyedül hagytuk. Többször felvettük diktafonnal, hogy halljuk, mi is történik távollétünkben otthon. Mira képes volt órákon keresztül nyüszíteni és kaparni mindent, amit ért, majd egy kis pihenő után újrakezdte az egészet. Miután magunktól nem találtunk megoldást a problémára egy kutyatréner segítségét kértük, aki – habár szépen megtanította Mirát pitizni – sajnos szintén nem tudott ebben segíteni.
Végül egy újabb rombolása után tetten értem és leüvöltöttem a fejét, ez pedig számunkra váratlan módon meghozta az áttörést. Nem bántottam, egyszerűen csak kétségbeesetten kiabáltam vele. Biztosan nem ez az általános jó megoldás, de nekünk valahogy segített. Mira azóta békésen pihen akár 7-8 órát is, majd az ajtó nyílásakor rohanva fut a kanapéról a helyére és csinál úgy, mintha ő egész nap ott lett volna, mi pedig teljesen hülyék lennénk.
Hogy megfordult-e a fejünkben, hogy visszavisszük Mirát? Komolyan biztosan nem, persze dühből mond az ember olyat, hogy képtelen már minden nap ezt végigcsinálni. Utólag pedig már könnyű azt mondani, hogy megérte a sok szenvedés. De egyébként tényleg megérte, mert Mira elképesztő kedves, jószívű és mindenki kedvenc kutyája lett.
Nekünk pedig nagyon sok örömet okoz azzal, hogy egyszerűen csak van, és hogy neki sosincs rossz napja.
Mira érkezésével az életmódunk is megváltozott, szinte minden nap kijárunk vele a Margitszigetre, nagyokat sétálunk vagy futunk vele egy kört. Már az utazásainkat és a programjainkat is próbáljuk úgy megszervezni, hogy a kutya is ott legyen. Viszont a mi történetünkből is látszik, hogy az örökbefogadást nagyon át kell gondolni, kitartónak kell lenni és akkor sem szabad feladni, ha nagyon nehezen megy a kutyának az új élete.
Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu
