Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Ingyen Viagrát osztogat a polgármester, hogy szülessenek gyerekek a faluban

Ezúttal is összegyűjtöttük azokat a cikkeket, amelyek a leginkább érdekelték olvasóinkat pontosan egy évvel ezelőtt.

Tavaly valami egészen furcsa módját választotta egy francia falu polgármestere a népességcsökkenés megállításának: a település lakói ingyen juthattak Viagrához. A Viagra nemcsak a már a faluban élőknek tették elérhetővé, hanem azoknak is, akik úgy döntöttek, hogy odaköltöznek. Jean Debouzy, Montereau első embere az akciótól azt remélte, hogy elindít egyfajta baby boomot.

Ingyen Viagrát osztogat a polgármester, hogy szülessenek gyerekek a faluban
Csak így érhető el, hogy nyitva maradjon a helyi iskola.

Egy évvel ezelőtt komoly felháborodást kavart Angliában néhány fotó, amit egy elítélt gengszter és az édesanyja tettek közzé az Instagramon. A 33 éves Luke Jewitt 2014-ben tízéves börtönbüntetést kapott, mert tagja volt egy bűnszervezetnek, amelyik 5,2 millió font (közel kétmilliárd forint) értékű kokaint csempészett be Nagy-Britanniába. Jewitt anyák napján vitte el az anyját egy birminghami fürdőbe, mint kiderült: teljesen legálisan, mivel kimenőt kapott.

Egy napra kiengedték a börtönből a kokaindílert – EZT csinálta
Hatalmas felháborodást váltottak ki a szabadnapon készült fotók.

Tavaly egy ideig zárva tartott a New Jerseyben fekvő Teaneck Votee parkjának focipályája, mert a kezdőkörbe fészkelt egy ékfarkú lile. Amikor a park üzemeltetése észrevette, hogy mi történt, a kismadár fészkében már tojások is voltak, a fészek átköltöztetése így túl kockázatos lett volna. Az ékfarkú 22-25 napig kotlik, a fiókák pedig 40 napos korukra válnak önállókká, így nem nehéz kiszámolni, hogy egy jó ideig használhatatlan volt a park pályája.

Bezártak egy focipályát Amerikában, mert a kezdőkörbe fészkelt egy madár
Amíg a fiókák kirepülnek, a focisták máshol játszanak.

2019 májusában a dél-afrikai Stellenbosch egyik edzőteremében videózta le valaki azt, ahogy egy férfi félreérthetetlen mozdulatokat tesz a nadrágjában, miközben egy tőle nem messze álló, súllyal guggoló nőt bámul. A felvételen látszik, hogy a férfi próbálja takargatni magát egy törülközővel, de hiába, teljesen egyértelmű, hogy mit csinál.

Egy másik, szobabicikliző férfi videózta le, és tette ki a Twitter-oldalára azzal a szöveggel:

Azt akarom, hogy minél többen megjegyezzék ennek a férfinak az arcát. Rendkívül ocsmány viselkedés.

Videón, ami miatt kitiltottak egy férfit az edzőteremből
Felfoghatatlan, ezt hogyan képzelte.

Tavaly, május 22-én meglehetősen érdekesen indult a TV2 reggeli műsora. A Mokkában volt főzőcske, méghozzá Mádai Vivien készített palacsintát, ami különösebb figyelmet nem váltana ki belőlünk, ha nem anyatejből állította volna össze a tésztát. Sütés közben jelen volt Erdei Lilla, dietetikus is, aki elmondta, hogy egyéves kor felett semmifajta jótékony hatása nincs az anyatejnek.

A Mokkában keményen indult a reggel: anyatejes palacsintát sütött Mádai Vivien
Pachmann Péter szerint nutellával lehetne ízesíteni.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik