Élet-Stílus

Szinetár Dóra nem érti azt a hisztérikus rettegést, amit sok ember produkál a koronavírus miatt

Szerinte csak józan ésszel kellene gondolkodni.

A színésznő a gyerekivel és a szüleivel él egy házban, így ők a karantént is együtt töltötték. Szinetár Dóra Várkonyi Andrea kérdésére válaszolva elmondta, hogy igyekeztek otthon maradni, maszkot viseltek, ha mégis kimozdultak és kezet mostak, amikor hazaértek, de nem aggódták túl a helyzetet. Szerinte ugyanis nem volt miért.

Biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon rossz és veszélyes és kellemetlen vírus, de én azért azt gondolom, hogy a józan ész fontos lenne, hogy az emberekben megmaradjon. Azt a fajta – és mindenkitől elnézést kérek, mert nem ítélkezni akarok – hisztérikus, sci-fi rettegést, amit sokan tudnak produkálni attól, hogy most van egy vírus, ami valóban követel egy kicsit több áldozatot, mint általában a tavaszi influenza, de lássuk be, hogy nem sokkal többet. Bárki bármit mond, a számok azok tények. Természetesen odafigyelünk és vigyázunk, de a józan ész határain belül, mert én azt gondolom és ezt bátran hangoztatom is, hogy semmi nem olyan kártékony és veszélyes, mint a félelem. Azt gondolom, hogy nem tudok annál rosszabbat tenni, mint hogy rettegek 0-24 órában

– mondta Szinetár Dóra, aki nyugdíjas szüleitől sem akart elzárkózni.

Azt gondolom, hogy az ő egészségüknek sokkal jobbat tesz az, hogy megölelem őket, a közelükben vagyok, játszhatnak az unokáikkal, hogy azt látják rajtunk is, hogy nincs itt a világvége. Ez egy probléma, ami majd meg fog oldódni. Ha könnyű lélekkel és jó közérzettel létezik az ember, az sokkal jobbat tesz a fizikai szervezetének is, mint az, hogyha agyon sterilizálja magát és védi magát a bármitől, mindentől.

Szinetár Dóra címlapon mutatta meg kisfiát
Két éve nem mutatott fotót legkisebb gyerekéről.

Kiemelt kép: YouTube/LifeTV

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik