Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) január 9-én adott ki először figyelmeztetést egy influenzaszerű járványról, amely valószínűleg egy állatpiacról szabadult el, és tüdőgyulladásos megbetegedések soráért felel a kínai Vuhan városban. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) néhány nappal korábban, január 6-án adta ki ugyanezt a figyelmeztetést. A legkorábban egy BlueDot nevű, kanadai mesterséges intelligencia jelezte, hogy mi készülődik: már 2019. december 31-én.
Kéthavi bezárkózás és pánik után már tudjuk, hogy egy-másfél hétnyi előny rengeteget jelenthet a védekezésben és a felkészülésben. Már ha odafigyelünk a riasztásra. Bár a jelenleg – és valószínűleg még legalább a jövő év elejéig hullámokban – dúló világjárvány elszabadulásakor ezt senki nem tette meg, a koronavírus remélhetőleg elég kemény leckét ad ahhoz, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer. A BlueDot és a hozzá hasonló mesterséges intelligenciák a jövőben biztosan kulcsszerepet játszanak majd a védekezésben, de a világjárvány más területeken is gyökeresen alakítja majd át a technológiához fűződő viszonyunkat.
Az egészségvédelem nevében jön majd az emberek totális megfigyelése, de az élet mégsem lesz annyira szörnyű, mint Orwell 1984 című regényében
– mondta a 24.hu-nak dr. Rab Árpád szociológus, trendkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az NKE Információs Társadalom Kutatóintézetének főmunkatársa.
Új kérdések és célok
„Mesterséges intelligencia még nincs, csak gyors adatbázis-műveleteket végző algoritmusok. Az utóbbi időben trendi lett a rengeteg adattal, nagyon gyorsan dolgozó szoftvereket mesterséges intelligenciának nevezni, mert jól hangzik, de ezek a szoftverek csak programokat futtatnak, nem hoznak döntéseket, nincs bennük intuíció, pláne nincs öntudatuk” – hangsúlyozza a kutató, aki hozzátette, hogy az sem új dolog, hogy sok adat elemzésével előrejelzünk járványokat, hisz a Google például már évek óta hetekkel előre szokta jelezni a szezonális influenza berobbanását, az alapján, hogy hol, hogyan növekszik a betegséggel, a tünetekkel kapcsolatos keresések száma.
A koronavírusról lehetett tudni, hogy nincs rá gyógyszer, nincs ellenszer, viszont elképesztő hatékonysággal terjed, és esetenként halálos, mégsem reagáltunk semmit.
Rab Árpád szerint ennek az egyik oka az, hogy évek óta digitális buborékokban élünk és óriási körülöttünk a zaj. Szerinte eltűntek a nyilvánosságból a kapuőrök, megsokszorozódtak az álhírek, a hazugságokra, féligazságokra alapozott vélemények, mindenkihez óriási mennyiségben, szűrés nélkül jut el az információ, amiből aztán kiválogatja azt, ami neki tetszik. Az, hogy jön a járvány, keveseknek tetszett. Rab azt mondta, a tudománykommunikációnak nagyon sokat kell fejlődnie a következő években, hogy visszanyerje a hangját és a hitelességét. Szerinte ha ez sikerülne, annak sokkal pozitívabb hatása lenne az információtenger kitisztulására, mint a parttalan szabályozási vitáknak.
A késői reakció másik oka Rab szerint az, hogy nagyon elbíztuk magunkat. A szociológus elmondta, a fejlett társadalmakban az utóbbi évtizedekben nagyon jól élünk, háborúkról, járványokról csak a hírekből értesülünk, emiatt azt hittük, mi ezeken már túl vagyunk, képtelenségnek tűnt, hogy velünk is megtörténhet.
A járvány hatására mindenki megmutatta a legrosszabb arcát. Kína azt, hogy hiába igyekszik a világ vezetésére felkészült, modern államnak beállítani magát, egy válság esetén még mindig a kommunista reflexek lépnek működésbe, elkezdődik a titkolózás, az adatok torzítása, ami aztán globális problémákhoz vezet. Az Egyesült Államok azt, hogy hiába próbálja a világ legfejlettebb, legerősebb államának beállítani magát, mégsem oldja meg a globális kríziseket úgy, mint a hollywoodi filmekben. Az Európai Unió pedig azt, hogy az egységessége csak a szavak szintjén létezik
– mondta Rab. Szerinte a járvány rengeteg változást hozott az életünkbe, melyekről ma még azt gondoljuk, hogy csak ideiglenesek, de hosszú távon velünk maradnak majd, hiszen egyébként is ebbe az irányba tartott a világ, csak nagyon lassan. Felgyorsult például az otthoni munka vagy a távoktatás bevezetése, amihez már legalább tíz-tizenöt éve megvannak az eszközeink és az infrastruktúránk, csak vonakodtunk belevágni, amíg volt más választásunk.
A kutató úgy gondolja, olyan kérdésekre kell most válaszolnunk, melyekkel régóta vonakodunk foglalkozni. Például, ha jól működik a digitális oktatás, akkor mi az iskola valódi funkciója? Az, hogy ne legyen otthon a gyerek? Ha igen, akkor nem biztos, hogy ugyanúgy kéne működtetni, ahogy eddig. Ha működik az otthoni munkavégzés, akkor van-e értelme fenntartani hatalmas irodakomplexumokat.
Szerinte a kulcs az lenne, hogy új célokat találjunk:
Ha megnézzük, hogyan éltünk száz évvel ezelőtt, akkor azt látjuk, hogy elérkeztünk az ígéret földjére, csak nem tudjuk, hogy akkor most mi legyen. Nem az a baj, hogy jönnek a robotok, és elvégzik helyettünk a munkát, hanem az, hogy mit csinálunk a felszabadult idővel, miből lesz pénz, mi lesz érték?
Gondolatrendőrség
Rab Árpád sötétnek tűnő képet fest a jövőnkről: jön a bőr alatti, totális megfigyelés korszaka, ezeket pedig szerinte önként fogjuk vállalni a járvány miatt. Az Információs és Technológiai Minisztérium május 13-án jelentette be, hogy elkészült a VírusRadar applikáció, mely a fertőzöttek kontaktjait segít felderíteni. Schanda Tamás államtitkár elmondta, hogy a rendszer kétszeresen is önkéntes, hiszen az appot mindenki önkéntesen töltheti le, és önként dönthet arról is, hogy elküldi-e az adatait a hatóságoknak.
A kutató azt mondja, ez nagyon jól hangzik, csak arról nincs szó, hogy hol van azoknak az embereknek a hozzájárulása, akik az applikáció használójával kapcsolatba kerültek.
Ideális esetben ha valakiről kiderül, hogy vírushordozó, akkor pillanatok alatt le lehet kérdezni, hogy hol járt, kikkel találkozott, azt a húsz embert gyorsan beviszik egy kórházba, és akkor egy világjárvány helyett történt egy incidens, ami még egy pár soros hírt sem ér meg. Ez azonban csak akkor működik, ha kivétel nélkül minden embert megfigyelnek, ami viszont sokkal több veszélyt rejt magában, mint amennyi hasznot hozhat
– mondta Rab Árpád, aki szerint komoly probléma, hogy az adatainkkal kapcsolatban nem vagyunk elég tudatosak. Úgy gondolja, nagyon kevesen foglalkozunk azzal, hogy vajon kik és miért gyűjtik őket, hajlamosak vagyunk megvonni a vállunkat és azt gondolni, ugyan, kinek kellenének az én adataim, és mire menne azokkal bárki is. Csakhogy ezekből az adatokból építik körénk a buborékokat, amelyekkel alternatív valóságokba szorítanak, és engedelmes fogyasztókká, illetve állampolgárokká formálnak minket.
Kína jár ebben az élen: a polgárai online és a fizikai aktivitását is monitorozza, és ez alapján büntet vagy jutalmaz. Létrehozott egy pontrendszert, amely alapján mindenkit besorol az alapján, mennyire jó vagy rossz állampolgár, és az állam ez alapján ad előnyöket, vagy hátrányokat az embernek. A rendszer igazán rosszindulatú húzása az, hogy a kapcsolatokat is figyeli, ezért aki elkezd a rosszak közé sorolt emberekkel barátkozni, az rossz pontokat kap. Ez iszonyatosan szegregáló hatású és hatalmas töréseket okoz a társadalomban
– mondta a kutató, aki szerint a következő lépések pedig még messzebbre visznek. Az egészségügyi szenzorok óriási fejlődésen mentek át az utóbbi években: terjednek az okosórák, amelyek akár huszonnégy órában figyelik a pulzust, a szívritmust, a mérlegek, melyek nemcsak a testsúlyt, de a testzsír-arányt is mérik, és így tovább.
Rab szerint egyre többen fognak ilyen szenzorokat használni, mert hamarosan eljön az idő, amikor az adatokat egyből megkapja a háziorvos, aki egy algoritmus segítségével pillanatok alatt kielemzi őket, és adott esetben hamarabb figyelmeztet majd egy betegségre, minthogy az kialakulhatott volna. „Ez lesz a garanciája egy hosszabb és egészségesebb életnek, amire mindannyian vágyunk. Az élettani szenzorokkal azonban tudunk már érzelmeket is mérni. Meg lehet figyelni például, hogy egy emberből milyen érzelmeket vált ki egy reklám, de azt is, hogy örül, vagy haragszik akkor, amikor egy bölcs vezető beszédét hallgatja.”
Globális gulyáskommunizmus
Rab Árpád úgy gondolja, azzal, hogy ilyen sokan lettünk a Földön, determináltuk az orwelli jövő felé vezető utunkat: „Rengetegen szeretnénk minél hosszabban és minél nagyobb jólétben élni egy viszonylag kis bolygón, ez pedig nem működik egyre növekvő kontroll nélkül. Ettől azonban nem szabad félni, mert a félelem vezet igazán rossz dolgokhoz. Technológiát azért fejlesztünk, hogy könnyebbé, és jobbá tegye az életünket. A gyors adatbázis-műveletekre, és később, ha majd sikerül kifejleszteni, az önállóan fejlődő, és döntéseket hozó mesterséges intelligenciára azért van szükség, hogy ennek a hatalmas embertömegnek az életét kordában tartsa. Egy ilyen rendszer viszont csak akkor működik jól, ha mindenkiről tud adatokat, és mindenki a helyén van, de csak akkor termel pénzt és hatalmat, ha hagyja élni az embert.”
Úgy gondolja, reális veszélye annak van, hogy elkényelmesedett, könnyen manipulálható fogyasztókká válunk, akik megették a kajájukat, azzal békében vannak, és időnként a megfelelő helyre szavaznak. Ráadásul szerinte nem kell mindenkinek azzá válnia, ha elég sokan ilyenek, sodorják magukkal a többieket:
Volt már hasonló, gulyáskommunizmusnak hívták, csak akkor hardveresen varázsoltak körénk egy buborékot. Volt munkahely, volt mit enni, ki lehetett menni a telekre, csak nagyon körülményes volt nyugatra utazni, vagy fontos hírekről tudomást szerezni. Most is egy hasonló világ felé tartunk csak globális lesz a buborékunk. Bármennyire szeretnék elhitetni a nacionalista politikusok, hogy élhetünk más nemzetektől függetlenül a saját kis buborékunkban, ez már rég nem működik. A totális megfigyelésen alapuló, elnyomó diktatúrák kialakulásának akkor lenne igazán veszélye, ha képesek lennének lokálisan működni, de nem képesek. Az emberiség csak globálisan tud működni.
Rab Árpád szerint a jelenleg zajló folyamatokban egyre többet áldozunk fel az individualizmusból a kaptárszellem oltárán, az önmegvalósítás a fizikai térből egyre inkább a virtuális valóságokba helyeződik át. „A jövő fogja eldönteni, hogy meddig jutunk el ezen az úton. Belenyugszunk-e, hogy egy totális digitális diktatúrában élünk, ha viszonylagos biztonságban és jólétben ellehetünk kétszáz évig, vagy a fizikai világban is több szabadságra vágyunk. A választás mindig a mi kezünkben van. Ha például Kínában egy kritikus tömeg fellázadna, és hirtelen elég sokan kezdenének el direkt rossz pontokat gyűjteni, akkor bedönthetnék az egész pontrendszert.” Így összegez:
A kulcs mindig az, hogy mennyire vagyunk tudatosak. Ha megértjük, hogy hogyan működik körülöttünk a világ, sokkal kevesebb a félnivalónk.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
