HIRDETÉS
Élet-Stílus

Ilyen volt a 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál

41 ország kapcsolt járványkompatibilis üzemmódba.

Úgy tűnik, nem sokat vesztettünk azzal, hogy Magyarország még tavaly ősszel úgy döntött, hogy nem kvalifikálja magát az Eurovíziós Dalfesztiválra. A koronavírus-járvány ugyanis mindenki számítását keresztülhúzta.

Magyarország nem indul a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon
A Dal című műsort megrendezik, de a győztes nem mehet Rotterdamba.

Március közepén eldőlt, hogy a kialakult helyzet miatt a dalversenyt sem rendezhetik meg a megszokott módon, de  a szervezők persze kitaláltak valamit, hogy mégse kelljen teljesen lemondani az eseményről. A döntő tervezett napján, május 16-án egy kétórás műsort állítottak össze, ahol az idén részt vevő 41 ország mind bejelentkezett, énekelt és üzent.

A 2020-as helyszín Rotterdamban lett volna, hiszen tavaly a holland Duncan Laurence nyerte meg a versenyt és úgy tűnik, hogy a város jövőre újabb esélyt kap arra, hogy normál körülmények között is összehozhassa az Eurovíziós Dalfesztivált.

Kiemelt kép: YouTube/Eurovision Song Contest

Ajánlott videó

Orbán vagy Magyar menetén vonultak-e többen, és számít ez?
Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós és Kerner Zsolt az e heti Háromharmadban, ahol a Békemenet és a Nemzeti Menet közötti különbségeket beszéljük át. Mi az értelme a számháborúnak, mit sikerült üzenni a két oldalnak, és hogy alakul a megszólítás-verseny? Szó volt még a Fidesz körüli emberek átalakulásáról és arról, kiszúrt-e Donald Trump Orbán Viktorral.
0 seconds of 53 minutes, 58 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
53:58
53:58
 
Olvasói sztorik