Élet-Stílus koronavírus

Videón, ahogy a megtelt repülőgép miatt balhéznak az utasok

Nem sikerült biztonságos távolságba ültetni őket.

Jókora balhé tört ki május 10-én egy spanyolországi repülőjáraton.

Az Iberia Express légitársaság Madridból Las Palmasba tartó gépén – a Kanári-szigetekre jelenleg utazó kevés repülőjárat egyikén – szabadultak el az indulatok, miután az utasok szembesültek vele, hogy mennyire tele van a repülő.

A járvány idején a járatok legfeljebb 50 százalékos kihasználtsággal repülhetnek, nos, amikor az utasok elfoglalták helyeiket, láthatták: ez esetben nem igazán sikerült betartani ezt az előírást.

Szinte tömve volt a repülőgép; az utasok egy része úgy adott hangot elégedetlenségének, hogy hangos vitába szállt a stewardokkal és stewardessekkel, mások pedig fotókat és videókat készítettek, és a felvételeket sorra töltötték fel a közösségi oldalakra „Hol a biztonságos távolság, Iberia? Szinte tele van a gép. Szégyen.” „Ez mégis mi a fene? Hogy lehet ilyet megengedni?” – és hasonló mondatok kíséretében.

A Sun brit bulvárlap szerint a légitársaság közleményt adott ki, amelyben közölték: sajnálattal olvassák az üzeneteket, ugyanakkor mindenkit biztosíthatnak, hogy valamennyi biztonsági előírásnak megfelelnek; megtörtént a gép napi fertőtlenítése, és egyébként is a repülőn használt HEPA-szűrők 99,9 százalékos hatékonysággal ölik a baktériumokat és a vírusokat.

A lenti videón látható, hogy az egytől-egyig maszkban utazó utasok egy része hevesen gesztikulálva jelzi elégedetlenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik