Élet-Stílus koronavírus

Másfél kilométert utazik egy 12 éves olasz diák az internetjelért, hogy tudjon tanulni egy fa alatt

Otthon egy meghibásodás miatt hónapok óta nincsen internet, se pedig térerő, hogy mobilon netezzen.

A koronavírus-járvány okán bevezetett korlátozások miatt olasz gyerekek millió tanulnak szobafogságból, de a toszkánai Scansanóban élő Giulio Giovanni csak örülne, ha ezt megtehetné. A 12 éves fiú ugyanis kénytelen minden iskolanapon másfél kilométert utazni, hogy egy fa alatt ülve legyen internetje, és részt tudjon venni az oktatásban – jelentette a Reuters brit hírügynökség.

A fiú elmondta:

Amikor tanulni kell, otthonról hozok egy asztalt, egy sámlit, a táblagépemet és minden könyvem, amire szükségem van, és anyuval ideautózunk.

Anyja a hírügynökségnek elmondta, hogy házukban hónapok óta nem működik a telefon egy hiba miatt, amit a szolgáltató nem javított ki, és mobilról sem tudnak netezni, mert nincsen térerő. Ezért a fához kell utazniuk, ahol van elég erős jel, és a nő mobiljáról megosztott interneteléréssel fia részt tud venni az iskolai oktatásban.

Az anyuka közölte azt is, hogy pert indított a telefonszolgáltató társaság ellen, amiért ilyen sok ideig tart helyreállítani a telefon- és internetszolgáltatást.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik