Élet-Stílus koronavírus

Rettegésben él a kanadai pár, akik felvásárolták egy bolt egész húskészletét

Pillanatok alatt közellenséggé váltak.

Az őket ért halálos fenyegetések miatt félelemben él egy kanadai pár, akik azzal váltak híressé, hogy egy boltban felvásárolták az összes húst, és más vásárlóknak így már nem jutott semmi – jelentette a helyi sajtó. A pár két teli bevásárlókocsival ment oda a pénztárhoz, azon nevetgélve, hogy vajon ki tudják-e majd fizetni, megjegyezve, hogy teljesen kifosztották Brit Columbia tartományban található üzletet.

A párról videó is készült, ahogy ott állnak a pénztárnál, a két bevásárlókocsival, amiket telepakoltak hússal.

A videó hatalmas felháborodást okozott Kanadában, miután terjedni kezdett a Facebookon, majd a helyi sajtóban. A közellenséggé vált pár férfi tagja, Dan Marcotte a héten pedig már arra panaszkodott a sajtónak, hogy félelemben élnek barátnőjével az eset óta.

A férfi elmondta, hogy már fel sem meri venni a telefont, olyan sok halálos fenyegetést kapnak.

Nem érzem magam biztonságban, a barátnőm pedig retteg.

A férfi beismerte, hogy úrrá lett rajta a koronavírus-járvány okozta pánik, és közölte, hogy ő csak a családjának akarta biztosítani, hogy legyen mit enniük. Marcotte most már “ostoba hibának” látja, amit tett, és hozzátette:

Még a saját anyám is szégyell engem.

Marcotte azzal próbált javítani a helyzeten, hogy ezer dollárt adományozott egy étkeztetési alapítványnak, de közölte, hogy a megvásárolt húst nem adja vissza boltnak, és megtartja családjának.

Kiemelt kép: YouTube/Castanet News

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik