Élet-Stílus

Akármennyire is volt népszerű a félpucér képekről híres modell, most munkát és barátot keres

Valahogy nem jön össze neki egyik sem.

Még csak tizenéves volt, mikor befutott az angol bulvárlapok topless modelleként Keeley Hazell. Nemrégiben ő is beszállt a Dolly Parton challenge-be, vagyis abba a kihívásba, amit a közösségi oldalakon már mindenki láthatott, hogy kinek mi (lehetne) a profilképe a Facebookon, Instagramon, Linkedinen, Tinderen, a névadó eredetit itt lehet megtekinteni.

Szóval Hazell is kirakta a sajátját azzal a felirattal,

Munkát és pasit keresek. Nem tudom, hol rontom el.

Hazell – akit többször is beválasztottak a világ legszexibb női közé a britek – már több mint tíz éve nem ezekből a képekből él, hanem átköltözött Londonból Los Angelesbe, hogy színészként foglalkoztassák. Ennek az eredményeként szerepelt például a Förtelmes főnökök 2-ben és az Őrülten hiányzolban is. Talán már ebből is látszik, hogy nem feltétlen jöttek be a számításai, meg abból is, hogy nem igazán szerepelt sok mozgófilmben ezeken kívül.

Emellett, noha járt a korábbi angol válogatott Joe Cole-lal, és Rio Ferdinand szintén élvonalbeli focista testvérével, Anton Ferdinanddal is, a férfiak terén sem jönnek össze a számításai.

Csak kívánni tudjuk Mrs Hazellnek a legjobbakat innen a távoli Magyarországról!

Kiemelt kép: Instagram/keeleyhazell

Ajánlott videó

Olvasói sztorik